A kamara csak mismásol
Szívós munkával a hálapénz ügyében is kicsikarható a változás, véli Kunetz Zsombor a hvg.hu-nak adott interjújában.
Fogadott már el valaha hálapénzt?
Már nem szégyellem, de igen. Mentősként az volt a szokásjog, hogy a kapott pénzt mindig elosztottuk az egység tagjai között. Nem kell nagy összegekre gondolni, pár ezer forintról volt szó, de necces helyzetekben, mint például az újraélesztés, sosem fogadtuk el. A 2000-es évek elején, amikor kezdő sebész voltam, az volt a normalitás, hogy ha adnak, akkor fogadd el. Elvből csak a műtét után tettem el a pénzt, amikor a beteg már elhagyhatta a kórházat. Ez nem azt jelenti, hogy elvártam volna, minden beteg ugyanazt az ellátást kapta, akár fizetett, akár nem.
Ha ennyire a normalitás része volt a hálapénz, akkor hogyan jutott el odáig, hogy ez nincs rendben?
Amikor kezdő orvos voltam, bele se gondoltunk, hogy jó-e ez így, nem is beszéltünk erről. Egy idő után rájöttem, hogy ez maga a fertő, ami az egész egészségügyet a víz alá nyomja. Hasonlóan a János kórház rezidenseihez, én is azért hagytam ott a sebészetet, mert a hálapénz miatt a az utolsó bibircsókot is a főorvos operálta. A gyakorlati képzés ezért főleg papírmunkából és a csicskáztatásból állt. Cserébe viszont rengeteget kellett ügyelnem.
Múlt héten pattant ki a legújabb hálapénzbotrány. Beszélgetésünk előtt a Másállapotot a szülészetben mozgalom tartott tiltakozó flashmobot a SOTE-n történt eset miatt.
Annak ellenére, hogy nem voltak sokan, ez egy fontos akció volt, mert egy civil kezdeményezés végre megtalálta azt a köztestületet, amelyiknek elvileg foglalkoznia kellene a hálapénz problémájával. Nem a SOTE-hoz mentek tiltakozni, hanem a Magyar Orvosi Kamara elé. Szerintem azért, mert látják, hogy a kamara, csakúgy, mint a veszprémi onkológus nőgyógyász ügyében, megint mismásol. Pedig ha mindig a szőnyeg alá söprik ezeket az ügyeket, akkor a következő még nagyobbat fog szólni.
A szerdai tiltakozó flashmob is mutatja, mintha változni látszana a közgondolkodás a hálapénzről. A ReSzaSz kutatása szerint már az orvosok sem hiszik, hogy a hálapénznek köze lenne a hálához és az önkéntességhez.
Ez így van, és nagyrészt az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport eredménye, hogy a hálapénz mint téma bekerült a közbeszédbe. Ennek a generációnak már nagyon nem cool, ami most van, lassan kezd mindenkinek elege lenni. Tisztességesebb, élhetőbb egészségügyet szeretnének, ahol a beteg a prioritás és nem a hálapénzért való verseny. Fordulóponthoz fogunk érni hamarosan, meggyőződésem, hogy forradalmi változások előtt állunk.
A Kossuth Rádió keddi műsorában azt mondta Ónod-Szűcs Zoltán államtitkár a hálapénzről, hogy “az az atavisztikus ösztönző, amely szerint már 3000 évvel ezelőtt is próbáltunk adományokat adni az isteneknek, hogy megváltsuk az egészségünket, és minden rendben legyen, ma is mindenkiben él.” A politika támogatása nélkül el lehet érni változást?
Nem tudom, hogy a nyugat-európai országokban milyen evolúciós ugrást hajtottak végre, de arrafelé valamiért nincsenek ilyen atavisztikus ösztönzők. Ha el lehetett érni, hogy visszavonják az olimpiai pályázatot, akkor szívós munkával és kellő energiabefektetéssel a hálapénz kérdésében is célt érhetünk. Kizárólag azért nem fordult még át az egészségügy, mert nincs meg ez a kritikus tömeg, ami azt mondja: szeretnénk kicsit tovább élni. Sándor Mária valamit megmozgatott, de még nem volt elég.
