hirdetés

A GVH-nál vezetnek a fogyasztóvédelmi ügyek

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az első fél évben 62 ügyet zárt le, ezek csaknem fele most is fogyasztóvédelmi jellegű volt, közölte a versenyhatóság.

Továbbra is viszonylag nagyszámú panasz érkezett a fogyasztói csoportok tájékoztatásaival kapcsolatosan. Ezek tevékenységéről a GVH változatlanul úgy vélekedik, hogy pusztán a tiltás nem ad megfelelő választ a problémára, indokolt a csoportok tevékenységének a szabályozása.

A hivatal tapasztalata szerint az ilyen cégek, köztük újonnan alakultak is, folytatják tevékenységüket. Jelenleg három ügy van folyamatban a csoportszervező vállalkozásokkal szemben.

A termékek gyógyhatásáról szóló ígéretek miatt indított eljárások közül az első fél évben ötöt zárt le a hivatal, amelyekben jogsértést állapított meg, és bírságot is kiszabott. Emellett gyógyszerekkel kapcsolatban megfogalmazott állítások miatt is született jogsértést megállapító döntés.

A kiskereskedelmi üzletláncoknál a készlethiányok és a végkiárusítási árkedvezmények miatt merültek fel problémák. Az árak és a kedvezmények felhasználási feltételeinek hiányossága vezetett jogsértés megállapításához a közlekedési szektorban is, ilyen volt például a Ryanair- és az Orangeways-döntés.

A GVH érdemben több fúziós üggyel foglalkozott az idei első fél évben, mint az elmúlt év hasonló időszakában, hiszen míg idén 23, addig az elmúlt év első fél évében csak 16 döntést hozott az összefonódások engedélyezéséről. Az idei magas számokat elsősorban a kiskereskedelmi piaci átrendeződésekkel kapcsolatos tranzakciók magyarázzák: ezek adták a fúziós ügyek több mint felét.

A hatékonyabb jogalkalmazás és az ügyintézési határidők csökkentése érdekében 2012-ben új űrlapot vezettek be, valamint felállították a fúziókra szakosodott vizsgálati irodát. A kartellügyek közül idén 4 eljárást zárt le megszüntetéssel a hivatal. Változás a korábbi évekhez képest, hogy a hatékonyabb kartellfelderítés érdekében idén áprilisban a kartellirodából kivált egy új szervezeti egység, a Felderítő Iroda. Ennek kizárólagos feladata a kartellek felderítése, a versenyfelügyeleti eljárások megindításához szükséges elsődleges információk megszerzése és az előzetes értesítés nélküli kutatások lebonyolítása.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...