hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A betegbiztonság érdekében kellene rendezni a klimatizálást

Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke az InfoRádióban azt mondta, ha jövő nyárra meg tudnák oldani a klimatizálást az intézményekben, nagyon sokat tennének a betegekért.

Mint arról a MedicalOnline is beszámolt, Gulyás Gergely miniszter a szerdai Kormányinfón azt mondta: az ország gazdasága azt megengedi, hogy a műtők mindenhol légkondicionáltak legyenek. Ha ez nincs így, abban a kórház vezetőjének is van felelőssége, segítséget kell kérni az egészségügyi ellátótól, a tárcától, végső soron a kormánytól.

Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke az InfoRádióban elmondta, a komfortérzeten túl, nagyon fontos szakmai szempontok miatt is szükséges a klimatizálás.

A szakember hangsúlyozta, hogy az MKSZ felméréséből kiderült, hogy a készülékek többsége elavult, 50 százalékuknál a karbantartás sincs megoldva, ez pedig a műtött betegek gyógyulását visszavetheti, egyre többször fordul elő, hogy a műtétet esetleg meg kell ismételni, mert a szövődmények vagy a sebgyógyulás ezt indokolttá teszik, de a nem műtött betegeknél is jelentősen tudja rontani az állapotukat a meleg.

Ez az egyik olyan eszköz a rendelkezésre állók közül, ami a szakember szerint a leginkább tudná javítani a betegek biztonságát - mondta Ficzere Andrea, aki szerint, ha ezt jövő nyárra meg tudnák oldani, akkor nagyon sokat tennének a betegekért.

A kórházszövetség elnöke ugyanakkor arról is beszélt, hogy nehéz mindenhol az elvárásoknak megfelelő klíma kiépítése, főként a régi, pavilon jellegű épületekben okozhat ez nehézséget, ráadásul ha a hálózat nem megfelelő, nem bírja el a terhelést, akkor esély sincs arra, hogy az elektromos hálózat felújítása vagy bővítése nélkül klímát tudjanak beszerelni.

(forrás: InfoRádió)

cimkék

hirdetés

Könyveink