hirdetés
2025. október. 21., kedd - Orsolya.
hirdetés

"Az eredmények önmagukért beszélnek"

Látható eredményei vannak a betegségmegelőzés érdekében tett kormányzati intézkedéseknek, hiszen nőtt a magyar lakosság várható élettartama és az egészségben eltöltött idő is, mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten egy szakmai rendezvényen, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben.

Rétvári Bence az intézkedések közül kiemelte az iskolai közétkeztetés reformját, a sportolási lehetőségek bővítését, a csipszadó bevezetését, a dohánytermékek elérhetőségének korlátozását. Az államtitkár szerint ennek az intézkedéssornak fontos eleme volt a szűrőbuszok elindítása, amelyek elsősorban azokra a felzárkózó településekre jutottak el, amelyek távolabb esnek egy-egy kórháztól, rendelőtől.

A "Helybe visszük a szűrővizsgálatokat" program kapcsán Rétvári Bence beszámolt arról, hogy a járművek 300 hátrányos helyzetű településen jártak, ahol a 268 szűrési napon több mint 13 ezren vettek részt a különböző vizsgálatokon, és csaknem 25 ezer vizsgálatot végeztek. A vizsgálatokon hétezer esetben találtak a normálistól eltérő értéket, az érintetteket további vizsgálatokra utalták. A buszokon végzett szűrések (például méhnyak- és melanóma-, szájüregi szűrés, vércukor- és koleszterinszint-szűrések, szemészeti vizsgálat) eredményei felkerültek az EESZT-be.

Az államtitkár szerint az egészségmegőrző intézkedéseknek a járvány ellenére is vannak látható eredményei: az elmúlt évtizedben 1,5 évvel nőtt a várható élettartam, és az egészségben eltöltött évek számát tekintve mára 13 uniós országot előz meg Magyarország, szemben 2010-zel, amikor csak ötöt előzött meg.

Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy a szív- és érrendszeri problémák a fejlett világban vezető haláloknak számítanak, és akkor lehet a leghatékonyabban küzdeni egy-egy betegség ellen, ha már a kialakulásuk előtt sikerül felfedezni a problémát. Elmondta, az intézet már 2019-ben elindította ezeket a szűrőbuszos vizsgálatokat, azóta több mint tízezer embert vizsgáltak meg, közülük kétezernél volt már tünet és panasz. Idén a buszuk ötszáz szűrést végzett, és kétszáz embert kellett további vizsgálatra küldeniük.

Bábiné Szottfried Gabriella, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) népegészségügyért és prevencióért felelős főigazgató-helyettese elmondta, a főigazgatóság idén márciusban vette át a tíz általános szűrőbusz üzemeltetését a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központtól, és az irányító vármegyei funkciót ellátó kórházakhoz helyezte ki azokat. Az eredmények önmagukért beszélnek, jelentette ki, hozzátéve, óriási jelentősége van annak, hogy például az országos kardiovaszkuláris intézet szűrőbusza a speciális vizsgálatokkal eljusson a hátrányos helyzetű településekre.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...