500 milliárd sem mozdítaná ki az utolsó helyről a magyar egészségügyet

A Tisza Párt azt ígéri, hogy választási győzelme esetén nekiáll az egészségügy átalakításának, és évente minimum 500 milliárd forinttal többet fordít a szektorra. Bár ebből az egyetlen mondatból nem lehet semmilyen szakpolitikai következtetést levonni, az összeget mégis érdemes magyar és európai pénzügyi kontextusba helyezni, hogy látható legyen a probléma mértéke – írja a G7.

A 2025-ös költségvetésben 3717 milliárd forintot állítottak be egészségügyre, és Varga Mihály pénzügyminiszter (azóta jegybankelnök) kiemelte, hogy ez 330 milliárddal több, mint a 2024-es költés. Bár ez nem hangzik rosszul a Tisza 500 milliárdjához képest, kockázatot jelent, hogy a tervezéskor a miniszter még 3,4 százalékos gazdasági növekedéssel számolt, amiről azóta bebizonyosodott, hogy irreális. A friss konszenzus szerint idén 1 százalékos növekedés már csoda lenne, az épp Varga Mihály vezette jegybank is csak 0,8 százalékra számít. Amennyiben pedig az elmaradó gazdasági teljesítmény miatt a költéseket vissza kell fogni az egészségügyben (is), akkor a tervezett plusz 330 milliárd nem biztos, hogy megérkezik.

Az ehhez hasonló, forintos ígéretekkel egyébként is van jó pár általános nehézség, különösen akkor, ha több évre előre szólnak, mint a Tisza esetében. Az évenkénti (legalább) 500 milliárdos növelés az idő előrehaladtával ugyanis arányaiban egyre kisebb emelésnek számít majd, hiszen a számolás alapja nő, a növekmény azonban nem, ráadásul inflálódhat is. Ki tudja, hogy négy év múlva, a következő választási ciklus végén mennyit fog érni 500 milliárd forint az egészségügyben, ha például emelkedik a rezsiköltség, az eszközök és szolgáltatások ára vagy éppenséggel az egészségügyben dolgozók bére?

Azt is érdemes végiggondolni, hogy 500 milliárd forint hétköznapi értelemben ugyan nagyon sok pénz, de a laikus választópolgárok valójában nem látják át, hogy egy olyan irdatlan nagy alrendszerben, mint az egészségügy, ez mennyire sok vagy éppen mennyire kevés.

A hasonló vállalásokat ezért általában inkább úgy szokták értelmezni, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének valamelyik mutatójához, leginkább a bruttó hazai termékhez (GDP) arányosítják. Ez ugyanis sokkal inkább utal arra, hogy egy kormány meghatározó allokációs döntéseinél az ország vezetői mennyire érzik fontosnak az egészségügy fejlesztését, azaz ide csatornáznak több pénzt, vagy inkább máshova.

(...)

Az idei GDP-t a kormány 87 837 milliárd forintra várta, de ekkor még mindig 2,5 százalékos reálnövekedést feltételezett. Mostanra már biztos, hogy ez nem lesz meg, de mivel a GDP-deflátor magasabb lehet, ezért számolhatunk ezzel a prognózissal. Ha idén tényleg 3717 milliárd forint megy a költségvetésből az egészségügyre, akkor az 4,2 százalékos GDP-aránynak felelne meg, alig valamivel a tavalyi 4,1 százalékos arány felett. 

(...)

A költségvetés szerint jövőre az egészségügy 3919 milliárd forintra számíthat az államtól, ez alapján a fentiekhez hasonlóan 4,1 százalékos GDP-arányos ráfordítás adódik. Ha ezt egy Tisza-kormány már jövőre 500 milliárddal tolná meg, az 4,6 százalékra emelné ezt a mutatót. Természetesen nem tudjuk, hogy más európai országokban ez hogyan alakul jövőre, de ha feltételezzük, hogy maradnak a fenti grafikonon látható arányok, akkor hazánk a GDP-arányos állami egészségügyi kiadásokban így is az utolsó helyen maradna.

Igaz, a Tisza „legalább” 500 milliárdos pluszról beszél, amit kis jóindulattal lehet úgy értelmezni, hogy ha a gazdaság növekedése engedi, akkor az összeg (és így az arány is) lehet ennél nagyobb. Ha viszont „megúszósan”, az idei bázishoz viszonyítjuk a plusz 500 milliárdot, akkor az csak 4,4 százalékos GDP-arányos ráfordítást adna ki jövőre.

A fenti számokból mindenesetre látszik, hogy már a V4-es költési arányok megközelítéséhez is jóval több mint évi 500 milliárd forint pluszra lenne szükség (ismét hangsúlyozva, hogy szerkezeti átalakítással együtt), és az még mindig nem jelentene nyugati színvonalú ágazati viszonyokat.