hirdetés

25 faluban indított hibrid orvosi ellátást a Máltai Szeretetszolgálat

Huszonöt faluban indított eddig telemedicina szolgáltatáson alapuló hibrid orvosi ellátást a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a helyben hiányzó egészségügyi ellátás pótlására vagy kiegészítésére.

Kapcsolódó cikkek

Az ország 300 legszegényebb településének felemelését célzó, kormányzati Felzárkózó települések program részeként telemedicina szolgáltatáson alapuló rendelést indítottak és térségi központokat létesítettek. A kormányzati program részeként a szeretetszolgálat Naszlady Attila Egészségfejlesztési Programjában már nyolc teljes értékű mozgó orvosi rendelő állt munkába a hiányzó ellátás pótlására, négy további jármű pedig olyan településeket látogat, ahol van ugyan orvosi rendelő, de a körzet egy ideje betöltetlen. Ezenfelül öt térségi központot is kialakítottak: Hiricsen, Zalakomárban, Litkén, Nyírkátán és Szalonnán, melyek a környező településeken szervezik a rendeléseket, összegyűjtik a pácienseket és előkészítő szűréseket is végeznek.

A márciusi indulás óta huszonöt településre jutottak el a mozgó orvosi rendelők és ezerkétszáz beteget láttak el, további kétezer embernek pedig tanácsot adtak vagy megszervezték a betegútját. A rendeléseken a helyben tartózkodó egészségügyi asszisztens eszközös vizsgálatokat végez, mialatt az orvos, aki közben egy másik településen tartózkodik, online, valós idejű rendelésen látja el a beteget. A modern eszközök segítségével az asszisztens helyezi rá a fonendoszkópot a páciens mellkasára, de a szív- vagy tüdőhangot az orvos is hallja saját készülékén, miközben videokapcsolaton keresztül látja a beteget. A mozgó rendelőkben lehetőség van fül- és torokvizsgálatra, egyszerűbb laborvizsgálatokra, valamint digitális EKG készítésére is, az orvos pedig felírhatja a gyógyszert, kiállíthatja a beutalót vagy szakorvoshoz küldheti a pácienst.

Az eddigi ellátások során több alkalommal találtak már sürgős beavatkozást igénylő betegségeket, diagnosztizáltak egyebek mellett kétoldali tüdőgyulladást, skarlátot, előrehaladott cukorbetegséget is.

A következő hónapokban a térségi központok környékén egyre nagyobb sugarú körökben bővül majd a programba bevont települések száma, jelezte a szeretetszolgálat.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...