hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

Digital Health Essential

A legszegényebb településeken élők alapellátása is megoldható a Máltai Szeretetszolgálat pilot programja keretében, hangzott el a Napi.hu szerint a Digital Health Essential konferencián.

Magyarország 300 hátrányos településen nyújt telemedicina szolgáltatást a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, mondta el a konferencián Nagy Ferenc, a szervezet egészségügyi vezetője. A programban 13 jól felszerelt kisbuszt használnak, összesen 80-100 egészségügyi szakember vesz részt a projektben. A szakember kiemelte: ezeken a településeken az átlagéletkor tíz évvel alacsonyabb, mint az országos átlag, a legszegényebb településeken körülbelül háromezer ember orvosi alapellátása valósul meg. A pilot program keretében 2023. márciusa és október között járják az egészségügyi dolgozók az elmaradott településeket.

A megkérezettek 12 százaléka szerint a mesterséges intelligencia (MI) nagy segítség a terápiás döntésekben, csupán a krónikus betegek hat százaléka volt teljesen elutasító, 47 százalék szerint a mesterséges intelligenciában meg lehet bízni, mondta Kertész Balázs, a Szinapszis Kft. ügyvezető igazgatója. A kutatást 600 fős internethasználókra reprezentatív krónikus betegmintán készítették, az adatfelvétel áprilisban volt.

Magyarországon a legtöbb krónikus beteg magas vérnyomással küzd, a toplista második helyén a mozgásszervi betegségek, harmadikon pedig a gasztroenterológiai betegségek állnak, nagyon sok a polymorbid beteg, akinek több krónikus betegsége is van egyszerre. A betegek nagy részének okostelefonja és számítógépe is van. Hagyományos mérőeszközzel 84 százalékuk rendelkezik, okosórát harmaduk használ, veszélyhelyzeti segélyhívója pedig minden tizedik krónikus betegnek van. A távdiagnózis még ritka, a többség személyesen keresi fel a szakorvost, a háziorvosával viszont majdnem minden harmadik beteg távkonzutál, mondta Kertész Balázs.

ChatGPT a napjainkban kifejezetten hasznos eszköz lett a kutatásban, az oktatásban és programozásban is és akár a zárójelentése megírásában is – mondta Patai Roland, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont kutatója. Az előadásában kitért arra is, ChatGPT és a nagy nyelvi modellek hogyan használhatók innovatív kiegészítőként az orvostudományban. Az innovatív megoldás hasznos segítőtárs lehet majd a triázsolásban és a leletezésben is. A ChatGPT egyelőre hivatalosan nem tud magyarul, de alkalmas lehet diagnosztikai eszköznek. A rendszer hibás válaszai nagyon hasonlítanak az emberekéhez – tette hozzá a kutató. De azt tapasztalják, hogy jó hatásfokkal old meg olyan eseteket is, amiket az általános orvosok nem tudtak. Kiemelte a chatbot az esetek 40 százalékában a megoldatlan helyzetekben is jól diagnosztizálta a betegeket.

A teljes beszámolót ITT olvashatja

(forrás: Napi.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!