Lombikbébik, milliárdok, kérdőjelek

Más témát terveztem, de Kaáli Géza személyemet érintő megszólalása átírta terveimet. De nem hagyhatom szó nélkül, hogy a magyar reprodukciós medicina egyik legismertebb szereplője, az SZTE alumnusa és 2005 óta tiszteletbeli szenátora, sajátosan értelmezi a tényeket. Így most mégis a magyar lombikbébi-ellátás története következik. Szerződésekkel, milliárdokkal és olyan kérdésekkel, amelyekre a dokumentumok nem adnak megnyugtató választ.

Bemutatom, hogy a magyar IVF ellátás kiszervezését és állami visszavásárlásáanak állami forint-milliárdokat elnyelő törénetét az elmúlt 30 évben  egyszer sem zavarta meg nyilvánosan hozzáférhető, egységes módszertanú gazdasági és szakmai elmezés.

Az IVF az egészségügy egyik legnehezebben értékelhető ki- és visszaszervezett területe, mert bár a kezelések számáról rendelkezünk adatokkal, a magán- és állami működés gazdasági és szakmai összehasonlításához szükséges, betegösszetétel szerint korrigált, hosszabb időszakra egységes eredményességi indikátorok és teljes betegútra vonatkozó költségkimutatások nem állnak rendelkezésünkre. Az áttekintett dokumentumok között a kiszervezés és a visszavásárlás várható hatásait összevető, majd a döntések következményeit utólag értékelő átfogó hatástanulmányt sem találtam, így ma sem tudjuk megmondani, hogy az állam és a betegek végül nyertek-e az átalakításokon.

A tőkehiánytól a magánintézetekig

A magyar asszisztált reprodukció az egyetemi klinikákon indult, Pécsett 1988-ban a petevezetékbe juttatott ivarsejtekből fogant gyermek, 1989-ben pedig az első hazai IVF-bébi született. A kilencvenes években a laboratóriumok és az eszközpark fejlesztése jelentős tőkét igényelt, miközben az állami intézmények beruházási forrásai szűkösek voltak, így a radiológiához hasonlóan olyan, közfinanszírozás mellett kedvező fedezetű szolgáltatásokba engedtek be magáncégeket, amelyek fejlesztését az állam maga nem tudta finanszírozni.

Kaáli Géza 1992-ben Budapesten nyitotta meg első intézetét, később Győrben és Szegeden is működött a hálózat, amelyhez a tapolcai Pannon Reprodukciós Intézet is tartozott. A Forgács Intézet, a Dévai Intézet és a Róbert Károly Meddőségi Centrum szintén a magánszektor meghatározó szereplője lett. A centrumok Budapesten és a Dunántúlon koncentrálódtak inkább,  a keleti országrészben ritkább volt a hozzáférés.

Míg a radiológiában a magáncégek többnyire az állami kórházak közreműködőjeként dolgoztak, és az OEP-pel a közintézmény szerződött, az IVF-ben egyre több magánvállalkozás jutott saját jogon társadalombiztosítási finanszírozáshoz. A vállalkozások így közfinanszírozott és térítéses kezeléseket is végezhettek, miközben a kivizsgálás, a várandósgondozás és a szülés költségeinek jelentős része az állami rendszerben maradt; ennek teljes gazdasági mérlegét azonban sem akkor, sem utólag nem mutatták be összehasonlítható adatokkal, ami különösen furcsa a szektorsemleges finanszírozás elvi elutasítása mellett.

Az eredményesség homálya

Az OEP 2010-ben 5993, 2015-ben 7093, 2018-ban 9192 közfinanszírozott IVF-esetet számolt el, de az elszámolt eset, az embriótranszfer, a szülés és az élveszületés eltérő tartalmú  mutatók, amelyeket nem lehet egymás helyett használni. A magánfinanszírozott kezelések teljes országos adatsora, a centrumok egységes, betegéletkor és előzmények szerint korrigált eredményessége, valamint a teljes költségre és a kumulatív élveszülési arányra vonatkozó összevethető idősorok nélkül a különböző tulajdonosi és finanszírozási modellek eredményességét nem lehet tisztességesen összehasonlítani. Ez a hiány a felvásárlás utólagos értékelését is akadályozza.

Felvetődik, hogy jól voltak-e beállítva  a finanszírozási ösztönzők, hiszen ha a szolgáltató kezelésenként kap bevételt, a finanszírozási rendszer nem a lehető legkevesebb beavatkozással elért sikeres gyermekvállalást ösztönzi, hanem a finanszírozott beavatkozások számának növelését. Ez önmagában véve természetesen nem bizonyítja a kezelések szándékos elhúzását, de éppen az ilyen kérdések megválaszolására volna szükség az egy páciensre jutó beavatkozások, a kezelési költségek és a kumulatív élveszülési arány intézetenkénti, egységes elemzésére.

Építeni, fejleszteni vagy vásárolni?

A kormány 2017-ben még az állami IVF-kapacitások fejlesztését támogatta, az 1600/2017. és az azt módosító 2030/2017, 2017 decemberi kormányhatározat több milliárd forintot irányzott elő az egyetemi és más állami intézmények beruházásaira, Szegeden már saját központ kialakítását készítették elő. Nem sokkal később azonban a kormány a már működő magánintézetek megvásárlására fordult rá, miközben az áttekintett iratokból nem derül ki, hogy a saját fejlesztés és a felvásárlás költségeit, eredményességét és kockázatait milyen elemzés alapján vetették össze.

A 2019-es döntések a Kaáli-csoport cégeire 7 milliárd, a Forgács Intézetre 2,639 milliárd, a Sterilitas és Várandós társaságokra 762 millió, a Róbert Károly Meddőségi Centrumra pedig 2,75 milliárd forintot irányoztak elő, az ingatlanokat feltehetőleg külön kívánták megvenni, de a végleges vételárak nem nyilvánosak. A legérdekesebb kérdés az, hogy a tárgyi eszközökön, ingatlanokon és a működő szervezeten túl milyen értéket fizetett meg az állam egy olyan üzletért, amelynek bevételét jelentős részben maga biztosította a NEAK-finanszírozással. A döntést alátámasztó nyilvános értékbecslés és összehasonlító hatástanulmány hiányában ezt ma sem tudjuk ellenőrizni.

A megvásárolt cégeket később összevonták, és a 2023-as átalakítással a Dunamenti REK Reprodukciós Központ Kft. lett több korábbi magánintézet közös jogutódja. Az állam a gazdasági társasági működést megtartotta, a tulajdonosi és szakmai irányítást központosította, de továbbra is várat magára annak elemzése, hogy ez hatékonyabb működést eredményezett-e az egyetemi centrumokhoz vagy a korábbi magáncégekhez képest, azaz egységes teljesítmény-, költség- és eredményességi összehasonlításra volna szükség, standaradizált betegadatok alpaján.

Szeged – a bérlettől az önálló finanszírozásig majd vissza

Szegeden 1996-ban az akkor még SZOTE a Kaáli Intézettel együttműködési megállapodást kötött a szolgáltatásra és bérleti szerződést a Szülészeti Klinika épületében egy területre. Évekig tartó vitát eredményezett, hogy az egyetem az együttműködést egészségügyi ellátási szerződésnek és a Kaáli-t közreműködőnek tekintette, amit a cég vitatott. A vitát lezárta, hogy a Kaáli Intézet 2004-től saját jogon jutott OEP-finanszírozáshoz, 2015-től pedig már az egyetem területén kívül működött. Azaz a  radiológiából ismert közreműködői kapcsolatból önállóan, szektorsemleges módon  finanszírozott magánszolgáltatás let.

2018-ban az SZTE - mivel hatástanulmányok alapján 2016-ban megkezdte a kiszervezett szolgáltatások saját kézbe vételét- megvizsgálta a saját centrum építésének vagy a szegedi Kaáli megvételének lehetőségét.

Az ingatlant legfeljebb 425 millió, az eszközöket mintegy 80 millió forintra értékelték, és a fejlesztési igényekre tekintettel legfeljebb egymilliárd forintos vételárat tartott indokoltnak az egyetem. A központi állami döntésben később ennél magasabb, 2,1 milliárd forintos előirányzat szerepelt a szegedi intézetre, a tényleges kifizetés és annak részletes értékelése azonban az áttekintett anyagokból nem állapítható meg.

A történet legkülönösebb fordulata  ezután következett. Az állam központilag megvásárolta a szegedi Kaáli-céget, majd 2021-ben az üzletrészét ingyenes vagyonjuttatással az SZTE-hez rendelte. Az egyetem  többszázmillió forint értékben hajtott végre eszköz-és infrastruktura-fejlesztést, a szakmai felügyeletet a Klinikai Központ látta el, majd –elsősorban az örökölt bérstrukturák egységesítése miatt-  a társaságot megszüntette és a tevékenység a Szülészeti és Nögyógyászati Klinika önálló centrumává vált.

Azaz  az egyetem végül térítés nélkül kapta meg azt a szolgáltatót, amelynek megvételét korábban maga is mérlegelte, de amelyért az állam időközben közpénzt fizetett. Az egyetem szempontjából ez kétségtelenül igen kedvező fordulat volt,  az állami felvásárlás gazdasági indokoltságát azonban ettől még nem ismerjük meg, nekünk ingyen volt, az adófizetőknek aligha.

A szegedi intézeti adatok ugyanakkor valódi szakmai javulást mutatnak, hiszen 2020-ban 683 embriótranszferhez 129 szülés, 2025-ben már 1070 transzferhez 276 szülés kapcsolódott, így a transzferek száma 56,7 százalékkal, a szüléseké 114 százalékkal nőtt, a szülések transzferre vetített aránya pedig 18,9-ről 25,8 százalékra emelkedett. A növekedésben különösen a fagyasztott embriótranszferek játszottak szerepet, de a számok önmagukban nem bizonyítják, hogy a javulást kizárólag a tulajdonosi változás okozta, és az állami felvásárlás teljes gazdasági megtérülését sem igazolják.

Összegezve, valahol elveszett a gyerek a fürdővízzel, mert miközben éveken át a magáncégek létrehozásáról, majd milliárdokért történő megvásárlásáról és összevonásáról döntött az állam, kissé talán háttérbe szorult az eredeti cél, amelynek mindezt szolgálnia kellett volna, vagyis hogy minél több gyermekre vágyó pár jusson időben eredményes kezeléshez.

A demográfiai helyzet, a meddőségi ellátás iránti igény és a fennmaradó területi különbségek alapján a kapacitások, a szakembergárda és a laboratóriumi háttér lényegesen erőteljesebb egységes szempontú, szektorsemleges fejlesztésére van szükség nem a több elszámolt beavatkozás, hanem több élveszületés, rövidebb várakozás és jobb betegutak érdekében. Ehhez holisztikus korai szűrési rendszerre, korai beavatkozái lehetőségekre, egységes, életkor és betegösszetétel szerint összevethető eredményességi mutatókra, teljes költségadatokra és a döntéseket megalapozó, majd azok következményeit értékelő hatástanulmányokra van szükség.

A ténylegesen hozzáférhető eljárások körének bővítése nem ennek a cikknek a témája, de azt a szomorú tendenciát remélhetőleg megtörjük, hogy a magyar nők és párok jelentős saját költséget vállalva járnak Pozsonyba, Brnóba és más külföldi centrumokba.

A tulajdonosi szerkezet többszöri átrajzolása, a személycserék és struktura-váltások után reméljük, lehetőség lesz  a tényleges eredményeket és a közpénzek felhasználását mérni, szakmailag és gazdaságilag elemezni, ezzel növelve a gyermekre vágyók esélyeit.