A pszichoszociális fogyatékosság az egyetlen, amelynek immár 13 éve nincs definíciója. Ugyanebben az időben érjük el a 6.évet, amióta megalkottuk és mára már minden könyvtárban és bármely mértékadó helyen megtalálható, sőt oktatási anyag is. A definíció nélkül ez a fajta fogyatékosság nem is létezik és mint ilyen semmilyen támogatásra nem számíthat, szemben minden más fogyatékossággal. Ezt eddig sem értettük és most sem tudjuk érteni.
Elkészült az Országos Fogyatékosságügyi Program, mely tíz évre szól. Ennek megalkotásában részt vettünk. Képzéseket tartottunk annak érdekében, hogy az ellátók és az ellátottak a szociális területeken megismerjék a megfelelő stratégiákat, jogokat és az önálló életre való felkészülést közösen tudják megvalósítani.
Még mindig több, mint nyolcezer ember él börtönszerű falanszterekben. Az Unió nagyon erőlteti a kiváltást teljes joggal, ahogyan az ENSZ is. Azonban az előbbi az erre a célra szánt milliárdokat azon a címen nem fizette ki, hogy szerintük már 2 fő együttélése is intézményesülés.
A szociális-gondoskodáspolitikai terület és az egészségügyi között még mindig nincs átjárás. Ez felfoghatatlan, mivel a kettőnek kéz a kézben kellene járniuk. Ha csak egy szempontot – a közösségi pszichiátriát – tekintjük, már a névben is benne van az együttműködés kényszere, mégsem ez történik.
Ami általánosságban a pszichiátriai osztályokon folyik, az hadipszichiátria. A betegek száma nő, az orvosoké nem. Számuk tíz-tizenöt éve megfeleződött. Az igazságügyi pszichiáter szakértők száma drámaian csekély. A bírói szemle és általában a sürgősségi ellátás (kényszergyógykezelés) markáns reformokra szorul. A támogatott lakhatás bővül, azonban igen lassan, ennek egyik oka az említett tébolyult EU hozzáállás.
Hogy mennyire nem politikai okokból (nem)történik mindez arra példa, hogy már 2019-ben ezt fogalmazták meg, ami – lássuk be – inkább diagnosztikus jelenség, mint elfogadható érv.
Az Országos Fogyatékosságügyi Tanácsban sok nagy dolgot tudtunk közösen összehozni más fogyatékosságügyi területekkel együttesen. Biztosan sok kritika jogos, amit a Kormányra mondanak, de tény – és mi hajlamosak vagyunk ezt önzően tekinteni -, hogy a fogyatékosság ügyét nagyon komolyan veszi.
Harcunk folyamatos a stigma ellen, a szóbeszéd is sürgős változásra szorul, itt Btk. módosítást is benyújtottunk, mert nem tűrhető tovább, hogy a fogyatékosság, mint szitokszó szerepeljen a közbeszédben.
Továbbra is hiszünk a képzésekben, mint elsődleges fontosságú reform lehetőségben. Továbbra is támogatunk mindenkit,aki valós reformokat szeretne, így a kliensek mellett minden embert, akinek ilyen irányultsága van. Nemzetközi területen már letettük a névjegyünket, Mental Health Europe tagságunk és magyar fókuszponti szerepünk komoly előnyökkel jár. Az Alapvető Jogok Biztosa mellett két területen is jelen vagyunk.
Mostanában a gyermekvédelem került a fókuszba,sajnálatosan elsősorban politikai célok mentén viaskodnak a felek. Az nem merül fel, hogy MINDEN gyermek és fiatalkorú ember, aki javítóintézetben van, vagy bármely állami gyermekvédelmi intézményben,szükségképpen mentálisan érintett.
De ami hiányzik, az a gondoskodáspolitika és az egészségügy döntő szerepe. Ezen területek nagy tudású szakemberei nélkül megoldás, vagy javulás nem létezhet.
A tény, hogy a büntetésvégrehajtási szakemberek vették át az őrző-védő feladatokat, önmagában nem káros:ez a hivatásuk, ezt tanulták, ehhez értenek. De a többirányú, előbb említett szakember gárda nélkül semmire sem jutunk.
Fontosnak tartjuk azt is, hogy bejuthassunk ezekre a helyekre, megvizsgálandó az érdekvédelem és a mentális segítség helyzetét. Ezt már próbáltuk az előzetesben elhelyezkedő úriember regnálása alatt is, akkor (utólag érthető módon) nem sikerült. Reménykedünk, hogy ezután fog.
Zárójelentésünk nem lehet teljes, de átfogó képet kívántunk adni 2025-ről. A jövő? Elhivatottság, egymás melletti és sosem egymás elleni tevékenység, a jelen és jövő mentális kihívásaival küzdő társaink melletti kiállás.
Tudják: a beteg ember kiszolgáltatott, de a lélek fájdalmánál nincs erősebb. Aki pedig e helyzettel visszaél, üljön annyit, mint madár az ágon. A mentális problémák száma és elterjedése vészesen növekszik, ezen belül első helyen a depresszióval, mely a trend szerint 2030-ra a világ vezető betegsége lesz.
