Zabigyerekből varázsolta csodává a Vadaskertet

Az iskolában volt egy nagyon rossz lány az osztályban, és mellém ültették, hogy én "javítsam meg". Valamennyire sikerült is. Ez Gádoros Júlia első emléke azzal kapcsolatban, hogy különlegesen jól bánik más emberekkel. Ezt a képességét tanárán kívül sokan mások is észrevették, évtizedekkel később pedig ő álmodta meg a Vadaskertet, az ország hiánypótló gyermekpszichiátriai kórházát, amely harminc éve nyitotta meg kapuit, írja a lap, jelezve: 24 ágyas intézményként indultak, mára 40 aktív és 10 rehabilitációs ággyal rendelkeznek, évente 1500 fekvő beteget ápolnak, valamint 8–9 ezer ambuláns ellátás történik. A három évtized alatt több mint 62 ezer gyermeknek segítettek.

Az évforduló alkalmából jelent meg Gádoros Júlia könyve, amelyben az ötlet megszületésétől egészen napjainkig meséli el a Vadaskert történetét. Ebben olvasható például az is, hogy Júlia az orvosi egyetem alatt került először kapcsolatba a pszichoanalízissel, habár bevallja, egy időben bizonytalan volt az orvosi pályában, inkább a bölcsészet felé húzott, nem is volt biztos benne, hogy folytatja. Aztán az édesanyjának azt tanácsolta egyik barátnője, hogy vegye meg a lányának Bálint Mihály: Az orvos, a betege és a betegség című könyvét. Elolvasta, és ez el is billentette dolgot: maradt az orvosin, befejezte az egyetemet. Aztán hét évre Németországba költözött, ott ment férjhez. Egy kórház belgyógyászatán dolgozott, majd néhány évre átkerült a pszichiátriára.

A lázadó ifjúság protagonistái voltak a pszichiáterek ekkoriban – emlékszik vissza. A könyvben így ír erről az időszakról: „A hetvenes évek elején még érződött a pszichiátrián a hatvannyolcas ifjúsági mozgalmak hatása, az antipszichiátria és a szociálpszichiátria eszméről folyt a vita a fiatal munkatársak csoportjaiban. Che Guevaráért rajongtak, Mao Ce-tung írásait olvasták, a magyar származású antipszichiátria képviselőjének, Thomas Szásznak a könyvét tanulmányozták. Később a pszichoanalízis modern irányzatai lettek meghatározók ezekben a körökben. Én magam is elkezdtem pszichoanalízisbe járni, gyakran látogattam ekkor Günter Ammon nagyon kedvelt és forradalminak számító szemináriumait is.”

Hét év után hazatért, letette a pszichiáter szakvizsgát, 1976-ban már a IX. kerületi ideggondozóban dolgozott pszichiáterként. Közben folytatta, majd be is fejezte a nemzetközileg is elfogadott pszichoanalitikus képzést egy olyan csoportban, amely az első volt azóta, hogy az ötvenes években a pszichoanalízis tiltólistára került. Gyermekanalitikus előadásokra járt, egyre jobban érdekelte, mit feltételez a pszichoanalízis a gyermeki lélekről, korai sérüléseiről, és mindezek hogyan hatnak a felnőtt személyiség alakulására.

A teljes cikket ITT olvashatja