XIV. Leó: Az MI fejlődése az emberi lét értelme hanyatlásához vezet
A mesterséges intelligencia fejlődésével az emberi létezés értelme hanyatlását éljük meg, ami nem technológiai, hanem antropológiai kihívásnak számít, jelentette ki XIV. Leó pápa pénteken kiadás előtt álló enciklikája témáit ismertetve.
Az egyházfő emlékeztetett, hogy a Magnifica Humanitas kezdetű első enciklikája május 25-én, pünkösdhétfőn jelenik meg.
Remélem, hogy a dokumentum választ adhat a mesterséges intelligencia jelentette kihívásra, mondta XIV. Leó.
A pápa a kommunikációval, kultúrával és oktatással foglalkozó vatikáni hivatalok nemzetközi konferenciáján szólalt fel, amelyet a tömegtájékoztatás egyházi világnapja alkalmából tartottak a Vatikánban.
XIV. Leó úgy vélte, vissza kell szerezni az emberiség igazi értelmét és nagyságát, ahogyan azt Isten teremtette. A kihívás tehát nem technológiai, hanem antropológiai, a digitális eszközök alkalmazását az emberiség szolgálatába kell állítani, tette hozzá.
A pápa felhívta a figyelmet az erkölcsi viszonyítási pontok nélküli technológiai fejlődés veszélyeire: "a chatbotok és más technológiák kihasználják az emberi kapcsolatok iránti szükségletünket".
Osztotta az aggodalmat a mesterséges intelligencia gyermekek és fiatalok testi és szellemi fejlődésére gyakorolt hatása miatt, kiemelve, hogy a szülők és oktatók feladata megtanítani a digitális eszközök mértéktartó használatát.
Hangsúlyozta, hogy a digitális ismeretterjesztésnek tartalmaznia kell az Istent és az emberiséget érintő igazságokat is: "az egyház megszólítva érzi magát a digitális, információs és mesterséges intelligenciára épülő kompetenciák elsajátítása elősegítésében az oktatási rendszeren belül".




