Vörös posztó lett a fehér köpeny

A tettlegesség aránylag ugyan ritka, ám egyre több a hangos szóváltás a rendelőkben, kórházakban. A beteg ember természetes türelmetlensége vagy az orvosok kimerültsége nem lehet magyarázat mindenre, a háttérben a páciensek és gyógyítóik közötti viszony átalakulása is meghúzódik.

Bicskát rántott a mentőautóban nemrégiben egy férfi, akit Szarvasról akartak kórházba szállítani. A mentősnek sikerült kitérnie a szúrás elől, a támadó ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt a rendőrség eljárást indított.
  – Évente 10-12 esetben, azaz csaknem havonta megtörténik, hogy a konfliktus tettlegességig fajul, s a következmény sérülés vagy anyagi kár. Nem új jelenség, hogy a mentők munkájának természetes velejárója a veszély, az csak a jéghegy csúcsa, amikor ebből feljelentés lesz – helyezi a történteket kontextusba Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. – Mi is érzékeljük, hogy már nem csak a pszichiátriai ellátásra szoruló betegek, ittas vagy kábítószer hatása alatt álló emberek lépnek fel gyakrabban agresszívan az orvos kollégákkal szemben. Olykor a páciens vagy hozzátartozói szakmailag lehetetlen vagy irreális követelésekkel állnak elő, s ezek megtagadása vezet konfliktushoz. Máskor ok nélkül szidalmazzák vagy rángatják a munkáját végző mentőst – sorolja Győrfi Pál, hangsúlyozva: a mentősöknek minden lehetséges módon meg kell előzniük a konfliktus eldurvulását, ezért – lévén sem eszközük, sem felkészültségük nincs szembeszállni, ha támadás éri őket – menekülési útvonalat kell keresniük, s az agresszor megfékezését a rendőrségre bízni.
  Ritkán hallani olyan válogatott átkozódásokat, amelyek a közelmúltban hangzottak el a kecskeméti megyei kórházban: miután egy beteg hozzátartozói nem értettek egyet a kezelés menetével, hangosan pocskondiázták az orvosokat és az ápolókat. Sokáig még csak rájuk sem mertek szólni. A betegszolgálati irodán is több a veszekedő páciens, mint korábban, tájékoztat Horváth Attiláné, a kórház szóvivője. Igaz, a konfliktusok jelentős része a vizitdíj miatt tört ki, s a díjszedés eltörlésével érzékelhetően csökkent az agresszív megnyilvánulások száma. –   A saját maguk vagy családtagjuk miatt aggódó betegek egy része minden akadályt a személye elleni támadásként él meg és aszerint is reagál rá: a beutalási rend megváltozása, a várólisták megjelenése, a várótermi várakozás, majd az időt rabló adminisztráció mellett sokaknál a vizitdíj volt az utolsó csepp a pohárban – véli Horváth Attiláné.
  – Az agresszív megnyilvánulás olykor a betegút természetes állomása – említ a külső kiváltó okok mellé belső magyarázatot Rohánszky Magda, a Magyar Pszichoonkológiai Társaság elnöke. A főként daganatos betegekkel foglalkozó pszichológus gyakran tapasztalja, hogy egyes betegek – különösen egy súlyos betegséggel való szembesülést követő időszakban – feszültebbek, ingerültebbek, néha agresszívabbak szeretteikkel, barátaikkal, esetenként még az őket ellátó orvosokkal vagy ápolókkal szemben is. Ennek forrása a frusztráció okozta feszültség, a betegséget végigkísérő bizonytalanság és félelem, hiszen nehéz egyik napról a másikra feldolgozni a családon és munkahelyen belüli szerepek változását, az anyagi kiszolgáltatottságtól való félelmet, a betegség bizonytalan kimenetelével járó stresszt.
  Általános igazság, hogy egy fájdalmakkal és szorongásokkal küzdő beteg emberrel szemben nem feltétlenül jogos elvárás, hogy mindig türelmes és kellemes páciens legyen. Mivel azonban fájdalom és bizonytalanság régen is létezett, egyéb társadalmi folyamatok is meghúzódnak a háttérben. Győrfi Pál rámutat: míg régen az orvos és a mentős az emberek szemében csaknem hatósági személynek számított, akinek „vigyázzban jelentett a házmester”, mára sokan olyan – ingyenes – szolgáltatóként tekintenek rájuk, akinek az elsődleges feladata a megrendelő kívánságának teljesítése volna.
  – Az egészségügyiek és a páciensek is most tanulják az egyenrangú, demokratikus orvos-beteg szerepet. A kollégáknak viszont nehezebb, mivel őket kötik a szakmai előírások és a viselkedési szabályzat – mondja Győrfi Pál.
  Rohánszky Magda szerint van objektív alapja annak, ha az orvosok ma úgy érzik, a betegek türelmetlenebbek, könnyebben adnak hangot elégedetlenségüknek, elvárásaiknak, esetenként utat engednek feszültségeik kitörésének.
  – Ma már az orvos és betege között közel sincs akkora információs szakadék, mint néhány évtizeddel ezelőtt, amikor egy-egy kisebb településen olykor az orvos volt az egyetlen, akinek egyetemi diplomája volt. A képzettségi szint általános növekedésével, az információs csatornák megnyílásával és a hozzáférés szélesedésével egyre nagyobb az a réteg, amely az orvosi végzettséget kevésbé fogadja el egy mindenek felett álló tekintély kizárólagos alapjának, s elvárja, hogy utasításokat végrehajtó engedelmes páciens helyett partnerként tekintsenek rá. Még inkább így van ez azokban az országokban, ahol az ellátás piacosodása nyomán az orvoslást már nem szolgálatnak, hanem szolgáltatásnak tekintik – von párhuzamot a társadalmi presztízs változása és az orvosok által agresszióként megélt viselkedésformák között Rohánszky Magda.