hirdetés

Vita az Országgyűlésben az egészségügyi adatkezelésről (Frissítve: elfogadták...)

A kérdések megvitatása után bizottsági jelentések és összegző módosító idnítványok vitájával folytatta munkáját hétfőn este az Országgyűlés.

A bizottsági jelentések és összegző módosító indítványok vitája során elsőként az egyes egészségügyi adatkezelést érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslatról folytatott le.

A törvényalkotási bizottság álláspontját ismertető Sasi-Nagy Edit (Tisza) elmondta: Magyarországon kiemelt cél a magzat és a várandós nők életének védelme, életminiőségük javítása, a fertőző betegségek visszaszorítása, kezelésük mielőbbi megkezdése.

Szólt arról is: az egészségügyi bizottság kezdeményezte, hogy titkos örökbefogadás esetén anonmizált formában adják át a gyerek kapcsolódó adatait, hogy a vér szerinti szülők ne legyenek beazonosíthatóak, valamint az adatlekérésre jogosult körbe vonják be a várandósgondozást végző szülésznőket is.

Az egészségügyi bizottság álláspontját tolmácsoló Juhász Áron (Tisza) elmondta: egyetértettek abban, hogy a javaslat releváns, szakmailag megalapozott és indokolt, és azt szolgálja, hogy a várandósgondozás minden végzőjére kiterjedjen.

Mindkét előadó jelezte, hogy bizottságuk egyhangúlag voksolt a törvényjavaslatot érintő kérdésekben.

Gáspár Levente (Tisza) azt idézte fel, hogy a várandós nők gondozási protokolljában évtizedek óta szerepel a szifiliszszűrés, majd arról beszélt, hogy a régóta stagnáló megbetegedés-számok lassú emelkedésnek indultak, majd gyorsulás volt tapasztalható, elsősorban a gondozatlan terhességek esetében.

Takács Péter (Fidesz) azt emelte ki: kevés fontosabb feladata van az államnak, mint a gyermekek és magzatok életének és egészségének védelme, ezért képviselőcsoportja minden ezt szolgáló intézkedést támogat, így a most tárgyalt törvényjavaslatot is, hiszen annak egyetlen célja a magzat és az újszülött életének védelme. Megemlítette: az előző kormány is tett lépéseket a probléma kezelése érdekében.

A vita lezárása után Porpáczy Krisztina, az Egészségügyi Minisztérium alapellátásért és integrált ellátásért felelős államtitkára azt hangsúlyozta: nem pusztán adatkezelési kérdést érint a javaslat, hiszen arról szól, hogy meg tudják adni a fertőzötteknek a gyógyulásra való esélyt.

Kiemelte: Magyarország a 21. század elején szifiliszjárvánnyal néz szembe, amelyben évente több és több magzat és újszülött hal meg, holott időben felismerve egyszerű antibiotikumos kezeléssel gyógyítható a betegség.

Porpáczy Krisztina, az Egészségügyi Minisztérium alapellátásért és integrált ellátásért felelős államtitkára (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Porpáczy Krisztina, az Egészségügyi Minisztérium alapellátásért és integrált ellátásért felelős államtitkára (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Frissítés, 08. 11.

Elfogadta a parlament az egészségügyi adatkezelésen változtató javaslatot

Az Országgyűlés - 182 támogató szavazat és öt tartózkodás mellett - elfogadta az egészségügyi adatkezelést érintő törvénymódosítást, amelynek nyomán a várandós nők szifilisztesztjének eredményét az őket kezelő bármely orvos és védőnő megismerheti még akkor is, ha a várandós korábban tett önrendelkezési nyilatkozatában korlátozta ezt. Ezzel csökken a kockázata annak, hogy egy fertőzött várandós elvesszen az ellátórendszer szeme elől, és ne részesüljön megfelelő kezelésben - hangzott el a javaslat parlamenti vitájában.

Az ismertetett adatok szerint egyre több magzat és újszülött hal meg évente az időben felismerve antibiotikumkezeléssel gyógyítható szifilisz miatt. Míg az előző évtizedben a bejelentett fertőzések száma évi 7-800 körül stagnált, 2022-től meredeken emelkedett, 2024-ig több mint a kétszeresére nőtt. 2025-ben Magyarországon 2467 szifiliszes megbetegedést jelentettek, 2026 júliusáig a megbetegedések száma 1367.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink