hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Vírusfertőzés is okozhatja az időskori cukorbajt

Kapcsolatot találtak idősebb embereknél egyfajta vírusfertőzés és a 2-es típusú cukorbetegség megjelenése között holland kutatók – írja az MTI.

A tanulmány eredménye szerint a 85 évnél idősebb résztvevők körében a cytomegalovírussal fertőzött embereknél kétszer nagyobb volt a 2-es típusú diabétesz kockázata. A cytomegalovírus egyfajta herpeszvírus, amely a 40 év feletti felnőttek 50-80 százalékában megtalálható, de a legtöbb embernél nem okoz tüneteket a fertőzés. A kutatók szerint azonban idősebb embereknél szerepet játszhat a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásában.

A tanulmányba 549 idősebb holland felnőttet vontak be, akiknek 80 százaléka bizonyult fertőzöttnek cytomegalovírussal, és 15 százalékuknak volt 2-es típusú cukorbetegsége. Utóbbi megoszlása azonban jelentősen eltért a fertőzöttek és a nem fertőzöttek között: az előbbi csoportban 17 százalék, míg az utóbbiban csak 7,9 százalék volt a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők aránya - idézte a LiveScience című ismeretterjesztő portál. Az összefüggés azután is fennmaradt, hogy más, a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását befolyásoló tényezőket is figyelembe vettek az elemzésnél.

A kutatók feltételezése szerint a cytomegalovírus az inzulint is termelő hasnyálmirigy sejtjeit károsíthatja, ezáltal növeli a diabétesz kialakulásának kockázatát. Nem zárható ki azonban a fordított összefüggés sem, hogy a cukorbetegség miatt legyengült immunrendszer következménye az, hogy az egyén esendőbbé válik a cytomegalovírus fertőzéssel szemben - írja a Yahoo! News.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink