hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Vezetőváltás

Szegeden új tanszékvezetőt kapott a radiológiai klinika, a fővárosi Bajcsyban és a karcagi kórházban maradt az eddigi főigazgató.

Prof. dr. Palkó András mandátumának lejártával, július 1-től a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Radiológiai Klinikájának vezetését dr. Kincses Zsigmond Tamás egyetemi docens, az MTA doktora, radiológus és neurológus szakorvos vette át. Kincses doktor a neurológiai képalkotás elismert szakértője és kutatója, számos sikeres kutatási pályázat vezetője, akinek munkacsoportjából már eddig is sok tehetséges fiatal szerzett tudományos fokozatot, közölte a radiologia.hu.

A Népszava szerint érvénytelen volt a pályázat, így a fővárosi Bajcsy kórházban a következő pályázat kiírásáig marad hivatalában Bodnár Attila eddigi főigazgató.

A miniszter március végén jelezte először, hogy lecserél tucatnyi, főként olyan kórházigazgatót, aki felelős intézménye eladósodásáért. Április elsején meg is jelent a pályázat, ám azt nem a leginkább eladósodott intézmények vezetőire, nem is valamennyi megbízással dolgozó igazgatóra írtak ki: főigazgatót a Bajcsyba, valamint a karcagi városi kórházba kerestek. További nyolc vezetői pályázattal gazdasági igazgatókat cseréltek volna, így a fővárosi Bajcsyban, a Heim Pálban, a Jahn Ferencben, a jászberényi, a váci, a bajai és karcagi kórházban, valamint az Országos Onkológiai Intézetben. A lap úgy tudja, a karcagi kórházra kiírt pályázat eredményes lett, a jelenlegi megbízott főigazgató, Nagyné László Erzsébet nyerte el a posztot.

hirdetés

Könyveink