hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Vérképelemző berendezés paralimpikonoknak

Két-három perc alatt pontos képet ad a sportolók egészségi és edzettségi állapotáról az a vérképelemző berendezés, amelyet a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) helyezett el csütörtökön az egykori Testnevelési Főiskolán (TF).

Az eseményhez kötődő sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Reagens Kft. által forgalmazott, milliós értékű berendezés árának kifizetésére 90 napos haladékot kapott az MPB. A mindössze 14 kg-os gép könnyen szállítható, a paralimpikonok a tervek szerint az edzőtáborokban és a londoni paralimpián is használják majd.

"Nagy örömünkre szolgál, hogy a TF-en elkezdődött az a sporttudományos munka, amelyhez mi is tudunk csatlakozni" – mondta Gömöri Zsolt, az MPB elnöke. – "Kettős érzéseim vannak, mert miközben a sportegészségügyi hátterünk javul, a sportolóinknak jutó nagyon alacsony ösztöndíj komoly problémákat jelent, vannak olyan versenyzőink, akik megélhetési gondokkal küzdve készülnek a londoni játékokra."

Prof. dr. Tóth Miklós dékán elmondta, az intézmény is szűkös anyagi lehetőségek között működik, és a pénz hiányát szellemi tőkével próbálják pótolni.

"Nagy örömünkre szolgál, hogy a paralimpikonok felkészülését segítő labor létrehozásával, ahol más speciális eszközök is rendelkezésre állnak a vizsgálatok elvégzéséhez, hozzá tudunk járulni integrációs törekvéseink megvalósításához" – mondta a dékán. – "Az intézményünk új épülete már teljesen akadálymentesített, így a kerekesszékes sportolóknak sem jelent gondot eljutni a vizsgálatokra."

A vérképelemző berendezés működését Juhász Veronika, londoni kvótával rendelkező kerekesszékes vívónő "próbálta ki" először.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink