Védenék a beteg magzatokat

A beteg magzatok művi vetélését tiltó törvénymódosítási tervezetet nyújtottak be csütörtökön a lengyel szejm irodájába egy polgári kezdeményezés képviselői.

A mindenekelőtt a Down-szindrómás gyerekek életvédelmét célzó javaslatot több mint 830 ezren támogatták aláírásukkal. Lengyelországban az 1993 óta érvényben lévő magzatvédő törvény értelmében többek között akkor lehet legálisan elvégezni a terhességmegszakítást, ha a magzat visszafordíthatatlan vagy életveszélyes károsodást szenvedett, illetve gyógyíthatatlan betegségben szenved. Az új tervezet ez utóbbi kitételt törölné a jogszabályból.

A törvénymódosítási javaslat szerzői arra mutatnak rá, hogy az említett előírásra hivatkozva Lengyelországban évente mintegy ezer terhességmegszakítást hajtanak végre, nagyobbrészt Down-szindrómás magzatokon, annak ellenére, hogy a Down-kór besorolása a törvényben körülírt betegségek közé jogi és erkölcsi kételyeket vet fel. A tervezetet benyújtó polgári bizottság képviselője, Kaja Godek – maga is egy Down-szindrómás gyermek édesanyja – sajtóértekezletén elmondta: a nagyszámú aláírás összegyűjtése annak bizonyítéka, hogy "a lengyelek érzékenyek a gyengébbek és a betegek sorsa iránt".

Godektől az újságírók megkérdezték, hogy befolyásolhatja-e a tervezet parlamenti megvitatását, hogy parlamenti képviselők egy csoportja október végén kérdéssel fordult az alkotmánybírósághoz ugyancsak a beteg magzatok védelmében. Amennyiben az alkotmánybírák döntése "védi majd a fogyatékkal élő személyek életét", és az ítéletet még a parlamenti vita előtt közzéteszik, "az ügy el is lenne intézve" – válaszolt Godek, utalva ezzel arra, hogy a polgári javaslat szerint törlendő előírás alkotmányellenessé nyilvánítása esetében módosító javaslatuk tárgytalanná válna.

A szejm tavaly ősszel elutasította magzatvédő szervezetek egy másik, gyakorlatilag a teljes abortusztilalmat célzó törvényjavaslatát. A több mint félmillió aláírással támogatott tervezet ezt megelőzően országos tiltakozásokat váltott ki, és az összes parlamenti frakcióban akadtak képviselők, akik nem támogatták, többek között azért, mert büntethetővé tette volna a műtétet végző orvosok mellett a terhességmegszakításon áteső anyákat is. Az újabb kezdeményezés nem tartalmazza az utóbbi kitételt. A tervezetről az előző hetekben pozitívan nyilatkozott  több vezető lengyel politikus, a kormányzó konzervatív Jog és Igazságosság képviselőin kívül az ellenzéki jobboldali Kukiz´15 tagjai is. Andrzej Duda elnök kilátásba helyezte, hogy parlamenti megszavazása esetén aláírná a módosítást.

Októberben egy, ugyancsak a terhességmegszakításra vonatkozó másik, liberális tervezetet is benyújtottak, amelyet mintegy 500 ezren írták alá. A tervezet a terhesség 12. hetéig tenné szabadon hozzáférhetővé az abortuszt, és visszaállítaná a jelenleg vényköteles esemény utáni tabletta szabad forgalmazását. Lengyelországban jelenleg csak akkor megengedett a 12 hétnél fiatalabb magzatok elvetélése, ha a terhesség nemi erőszak következménye. Beteg magzatok esetében, valamint ha az anya élete veszélyben forog, a törvény a terhesség minden fázisában megengedi az abortuszt.

A  két tervezet parlamenti megvitatásának időpontja még nem ismert.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...