hirdetés
2025. augusztus. 02., szombat - Lehel.
hirdetés

Várólisták vannak a fogorvosnál is

A Népszava szerint a fogászatokon is megjelentek a várólisták, de vannak, akik még késve sem juthatnak hozzá a számukra szükséges fogmentő kezeléshez. A szakma intézkedéseket vár az új kormánytól.

– Ha most egy beteg bekopogtat az ajtón, és nem azonnali ellátásra van szüksége, legkorábban négy hét múlva tudom fogadni például fogtömésre – érzékelteti Nagy Ákos fogorvos, az Országos Alapellátási Szövetség alelnöke a baj nagyságát. Az orvos szemléltetésül említi, hogy miközben tíz gyerekből kettő-háromnak biztosan szüksége van fogszabályozásra, egyes megyékben csak erre a kezelésre már éveket kell várni.

A felnőttek élete sem sokkal könnyebb. Míg negyven éves korig általában szuvasodás, ezt követően viszont a lötyögő fogak, a fogkövek, az ínybetegségek okoznak problémát. Ha egy meglazult foggal valaki még időben eljut a paradontológushoz (ínybetegségekkel foglalkozó szakorvos), van esély a stabilizálásra. Ha későn megy, már csak sok pénzért lehet csontpótló eljárásokkal menteni, ami menthető. Nagy Ákos szerint a negyven felettiek 35-40 százalékának lenne szüksége paradontológiai kezelésre, csakhogy valószínűleg a rászorulók nagy többsége soha nem jut el oda. Az egészségügyi világszervezet, a WHO adatai szerint a 65-74 éves magyar emberek negyedének már egyetlen foga sincs. Erre az adatra nagyon egyszerű a magyarázat: az országban mindössze nyolc közfinanszírozott, ínybetegségekkel foglalkozó rendelés működik.

 Az Országos Alapellátási Szövetség a feszültségek oldására javaslatot is készített. Az egyik lehetőség, hogy a kasszát igazítják a csomag tényleges költségeihez. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi praxisonként átlagos 900 ezer forintos havi finanszírozási összeget kell körülbelül 1,7 millió forintra emelni. Ha ez nem megy, akkor a rendelési időt lehetne hozzá igazítani a kasszához, azaz a mostani betegfogadási időket kellene megfelezni. Ennek a megoldásnak a hatására a kezelési listán a várakozási idő megduplázódna. Például a 3-5 éves fogszabályozási várólista 6-10 évre növekedhetne, és még egy sima „sztk-s tömésre” is körülbelül egy évet kellene várni. A szövetség által jelzett harmadik lehetőség, hogy a kormányzat a fogászati csomagot igazítja hozzá a kasszához, azaz a mostani térítésmentes ellátásokból vesz vissza, és önrészt szab a betegeknek.

A teljes cikk

(forrás: Népszava Online)

Könyveink

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...