hirdetés

Van gond a PIC körül a Honvédban?

Miközben a Népszava arról írt, hogy szűkítik az ellátást a PIC-en, a minisztérium szerint zavartalan az ellátás a koraszülött intenzív osztályon.

A Honvédkórház koraszülött osztálya keddtől az intézmény orvosigazgatójának a kérésére nem fogadja a legsúlyosabb állapotban lévő és legbonyolultabb ellátást igénylő koraszülötteket, akiket az ország más helyein lévő centrumokba kell a mentőknek vinniük. A Népszava birtokába került levél szerint a Honvédkórház helyett hét másik – két fővárosi, öt vidéki – intézményt jelöltek ki a legsúlyosabb állapotú és a legbonyolultabb, úgynevezett III. progresszivitási szintű PIC szakellátást igénylő ellátására. Mindez azután történt, hogy kiderült, Nem írta alá a dolgozókra kényszerített szerződést, és távozik a Honvédkórház koraszülött intenzív osztályának vezetője, Nádor Csaba, és több kollégája sem.
 
Ugyanakkor a Honvédelmi Minisztérium szerdán este kiadott nyilatkozatában az olvasható, hogy zavartalan az ellátás a Honvédkórház koraszülött intenzív osztályán, annak ellenére, hogy nem írta alá a honvédelmi alkalmazotti jogviszony elfogadásáról szóló határozatot a részleg eddigi vezetője, akinek utódát már ki is nevezték.
 
Azt írták, hogy Nádor Csaba részlegvezető orvos munkaviszonya felmondási idő nélkül szűnt meg az intézményben, utóda Korcsik József, az utóbbi időszakban Németországban dolgozó neonatológus (újszülöttgyógyász) lett, akit keddtől ki is neveztek a részleg élére. Az új részlegvezető elismert szakember, csaknem húszéves orvosi múlttal és többéves nemzetközi tapasztalattal rendelkezik.
(forrás: Népszava, MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...