hirdetés

Váltás a drogpiacon

Kilenc ember halálában játszott szerepet az idén Magyarországon egy olyan új dizájnerdrog, amely máshol csak Hollandiában bukkant fel - mondta Garamvölgyi László az MTI-nek.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szóvivője közölte: tavaly az uniós tagállamok korai figyelmeztető rendszerén keresztül összesen 73 új pszichoaktív anyagról küldtek értesítést, az idén ez a szám már most magasabb. Európában 2005 óta 290 olyan, kémiai szerkezetében picit módosított anyag jelent meg, amely sok országban nincs tiltólistán, de lényegében ugyanolyan vagy erősebb hatású, mint a klasszikus kábítószerek.

A lefoglalások azt mutatják, hogy az anyagok 50 százaléka már dizájnerdrog és csak a másik fele klasszikus kábítószer. A dizájnerdrogok elsősorban olcsóságuknak köszönhetik elterjedésüket - mondta a szóvivő. Közlése szerint Európában - így Magyarországon is - az figyelhető meg, hogy míg eleinte kiskereskedők rendelték az interneten a szereket, főleg Kínából és Indiából, most már kezd kialakulni egy erre szakosodott nagykereskedői hálózat. Magyarországon egyelőre még a kisebb forgalmazók vannak többségben, akik lakóhelyük környékén, ismerősöknek forgalmazzák a dizájnerdrogokat, havi bevételük eléri a 150-200 ezer forintot.

A szóvivő arra figyelmeztetett, hogy óriási a veszély, mert ezeknek a pszichoaktív anyagoknak az összetétele ismeretlen. További probléma az is, hogy a felmérések szerint egyre fiatalabbak próbálják ki a drogot, ennek korhatára már bizonyosan 14 év alatt van.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...