Újragondolnák a Gondosóra programot
A Gondosóra program eredményeinek megvizsgálása után annak fejlesztése is felmerülhet, a párhuzamosságok megszüntetésével – mondta el az InfoRádióban Bódy Éva szociális igazgatásért, a szociális szolgáltatásokért és az idősügyért felelős helyettes államtitkár.
A „gondosóra” mint eszköz megmarad, de az egy vizsgálati kérdés, hogy a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás és a Gondosóra program milyen párhuzamosságot mutat – mondta el az InfoRádió Családi hét című műsorában Bódy Éva, a Szociális és Családügyi Minisztérium szociális igazgatásért, a szociális szolgáltatásokért és az idősügyért felelős helyettes államtitkára.
A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás és a Gondosóra program között egy nagy különbség van: utóbbi egy olyan eszközös segítség, amely a családok számára jelent megoldást, és nincs mögötte professzionális szolgáltatásnyújtás. Az egyedül élő idősek, akiknek hozzátartozói távol vannak, és nem tudnak olyan elérhetőséget megadni, akiknél kulcs van, most is a házi segítségnyújtásból kapnak támogatást. Magyarán a házi segítségnyújtó fog a „gondosóra” hívólistájára bekerülni. „De ezt egyébként úgy hívják, hogy jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, ami egy létező szociális szolgáltatás. És ez a kettő most egymást nem feltétlenül csak kiegészíti, hanem időnként komplementer hatást, vagy akár egymást kiváltó hatást is tud hozni, úgyhogy biztosan elemeznünk kell ennek a szolgáltatási rendszernek az eredményeit, illetve a lehetséges fejlesztését” – közölte.
A helyettes államtitkár elmondta: ha például a „gondosórát” be lehetne kötni a háziorvoshoz, adatokat tudna adni az érintett személyről, amikor a segítségnyújtás megjelenik. „Illetve meg kell nézni azt, hogy a házi segítségnyújtó hogyan tud ebbe a körbe egyértelmű kommunikáció mentén beavatkozni, vagyis ott, ahol nincs család, hogyan tud rögtön a professzionális segítségnyújtás megjelenni. Ezt biztosan ki kell elemezni”. Volt több kísérleti modellprogram már ennek kapcsán az elmúlt években, évtizedekben, ezeket át kell újra gondolni.
A Gondosóra program 2022 márciusában indult. A 80 év feletti idősek előzetes regisztráció és igénylés nélkül, automatikusan megkapják a készüléket. A programnak jelenleg közel 800 ezer felhasználója van.























