hirdetés

Újabb egyeztetés az államtitkárságon

Az államtitkár ismertette az előterjesztéseket, amelyek a sztrájktárgyalásokon kialakult közös munka eredményeként kerültek a kormány elé.

Ismét tárgyalóasztalhoz ült az egészségügyért felelős államtitkár a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) mint sztrájktárgyaló partnerek, valamint stratégiai partnereik, a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) képviselőivel. A tárgyaláson megjelentek a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes szakmai vezetői is.

Ónodi-Szűcs Zoltán tárgyalópartnereit tájékoztatta azon előterjesztésekről, amelyek a sztrájktárgyalásokon kialakult közös munka eredményeként kerültek a kormány elé. Kitért az örvendetes minimálbér és garantált bérminimum emelés miatti korrekcióra is, mellyel a 2016-ban megkötött többéves bérfelzárkóztatás kiegészül. Berczik Ábel kincstárért felelős helyettes államtitkár tájékoztatást adott a 2018-ban az egészségügyi ágazatnak, így a védőnőknek és a mentősöknek juttatandó többletforrásokról.

A sztrájktárgyalók hivatkozva a 2016. szeptember 20-án megkötött megállapodásra a 2017. évre is igénylik a közösen elfogadott bértábla belső arányainak további többletforrással való megőrzését. Ugyancsak kérték a megállapodás alapján a védőnőket és a mentődolgozókat érintő többletjuttatások kollektív szerződésbe foglalását, valamint a gazdasági-, műszaki-, és háttérszolgáltatást nyújtók bérfejlesztését a kormányzat által jóváhagyott többletforrásokból. A Nemzetgazdasági Minisztérium vállalta, hogy áttekinti a közszférában a gazdasági és egyéb szolgáltatást nyújtó „segítők” részére megvalósult és javasolt bérfejlesztéseket, valamint megvizsgálja az egészségügyi ágazat bérhelyzetét, hogy az hogyan áll az egyéb ágazatokban dolgozók béréhez képest. Ennek célja, hogy az egészségügyi ágazat munkavállalói a 2016-ban elért, a bérrangsorban lévő 11. pozíciójukat megtartsák, illetve lényegesen előbbre kerüljenek.

A kormány elismeri az egészségügyi, illetve az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját, az egészségügyi ellátás nyújtásából adódóan rájuk nehezedő fokozott felelősséget, éppen ezért elkötelezett az élet- és munkakörülményeinek javítása mellett. Ennek érdekében fontosnak tartja az ágazati reprezentatív szakszervezetekkel és a velük stratégiai partnerségben lévő kamarákkal, szakmai szervezetekkel folytatott folyamatos párbeszéd fenntartását. A felek jövő héten folytatják a tárgyalást, ahol a tervek szerint a védőnőket és a mentődolgozókat érintő kérdések kerülhetnek előtérbe.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...