hirdetés

 

Kutatás nyithat új távlatot a porckopás és porcsérülés kezelésében

A porcsérülések és a porckopás hatékonyabb kezelési módszereinek kifejlesztését alapozhatja meg, valamint segítheti a betegek életminőségének javítását a Debreceni Egyetem szakembereinek kutatása. A vizsgálat eredményei úttörő jelentőségűek a porcképződés genetikai szabályozásának megértésében.

A kutatás alapkoncepciója az volt, hogy feltárják a porcszövet kialakulásának genetikai hátterét. A porcfejlődés egy összetett folyamat, amelyben számos gén és szabályozó mechanizmus vesz részt. A kutatók célja az volt, hogy részletesen feltérképezzék a porcfejlődés során bekövetkező génexpressziós változásokat és azonosítsák azokat a kulcsfontosságú géneket, amelyek szerepet játszanak ebben a folyamatban.

A porcfejlődés folyamata régóta foglalkoztatja a kutatókat, hiszen a porcszövet regenerációja korlátozott, és a porcsérülések, valamint a porckopás hatékony kezelése komoly kihívást jelent az orvostudomány számára. Ezért, valamint a laboratóriumunk porckutatásban szerzett sokéves tapasztalata és a téma iránti elkötelezettsége miatt választottuk kutatásunk témájául a porcképződés genetikai hátterének vizsgálatát. Célunk az volt, hogy részletesebben feltárjunk olyan jelátviteli mechanizmusokat, amelyek a porcszövet kialakulásában érintettek. Úgy véljük, hogy a porcfejlődés alaposabb megértése elengedhetetlen a hatékonyabb porcregenerációs terápiák kifejlesztéséhez – ismertette Takács Roland Ádám, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet tanársegédje.

Kutatásuk során számos érdekes és fontos eredményre jutottak a porcképződés folyamatával kapcsolatban.

Elsőként sikerült egy átfogó képet alkotnunk a porcképződés során bekövetkező génexpressziós változásokról egy madár embrionális végtagbimbó-eredetű modellben. Ez a modell lehetővé teszi a porcfejlődés laboratóriumi körülmények közötti tanulmányozását, és segít azonosítani azokat a kulcsfontosságú géneket, amelyek szerepet játszanak ebben a folyamatban. Azonosítottunk néhány olyan transzkripciós faktort, köztük az ATOH8 és az EBF1 géneket, amelyek eddig nem voltak ismertek a porcképződéssel kapcsolatban. Megállapítottuk, hogy ezek a gének elengedhetetlenek a porcszövet megfelelő kialakulásához – fejtette ki a kutatás vezetője.

Emellett feltártak olyan új szabályozó hálózatokat, amelyek befolyásolják a porcfejlődést. Ezek a hálózatok összekapcsolják a porcképződésben részt vevő különböző géneket, és finomhangolják a folyamatot. Eredményeik alapján lehetőség nyílik olyan biomarkerek azonosítására, amelyekkel mérhető a laboratóriumban előállított porc minősége. Ezáltal javítható a porcszövet regenerációjának hatékonysága és elősegíthető a személyre szabott terápiák kifejlesztése.

A kutatók eredményeikkel hozzájárulhatnak a porcszövet vizsgálatához legmegfelelőbb módszer kiválasztásához, és ezáltal elősegíthetik a porcregenerációval kapcsolatos kutatások előrehaladását is (A képen Takács Roland Ádám, fotó: unideb.hu)
A kutatók eredményeikkel hozzájárulhatnak a porcszövet vizsgálatához legmegfelelőbb módszer kiválasztásához, és ezáltal elősegíthetik a porcregenerációval kapcsolatos kutatások előrehaladását is (A képen Takács Roland Ádám, fotó: unideb.hu)

A kutatók eredményeiket egy rangos nemzetközi tudományos folyóiratban publikálták. A cikket a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.

A cikkben leközölt eredmények fontosak lehetnek a regeneratív medicina szempontjából is. A porcfejlődés genetikai szabályozásának részletesebb megértése lehetővé teszi, hogy laboratóriumi körülmények között jobb minőségű porcimplantátumokat fejlesszünk. Ezáltal új terápiás lehetőségek nyílhatnak meg a porcsérülések és a porckopás kezelésében, így a kutatásunk hosszú távon hozzájárulhat a porcregeneráció hatékonyságának növeléséhez, és reményeink szerint segít majd a betegek életminőségének javításában – emelte ki a Debreceni Egyetem kutatója.

A kutatás eredményei új távlatokat nyithatnak a porcszövet regenerációja terén. Az azonosított gének és szabályozó mechanizmusok célzottan befolyásolhatók, ami lehetővé teszi a porcképződés folyamatának serkentését. Ezáltal hatékonyabb kezelési módszerek fejleszthetők ki a porcsérülések és a porckopás gyógyítására. A laboratóriumban előállított porcszövet minőségének objektív mérésére alkalmas biomarkerek azonosítása pedig elősegíti a személyre szabott terápiák kialakítását.

A projekt a Debreceni Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben zajlott. A kutatás 2023-ban lezárult, de az eredmények több kérdést is felvetettek, melyek megválaszolására újabb vizsgálatok kezdődnek.

Felmerült, hogy a különböző RNS-izolálási módszerek mennyire befolyásolják a génexpressziós profilokat és ezáltal a porcképződéssel kapcsolatos kutatások eredményeit. Ezért azt tervezzük, hogy alaposabban megvizsgáljuk a kollagenázzal és a cryogrinderrel végzett RNS-izolálási módszerek közötti különbségeket a szekvenálási adatokban. Különösen érdekes lesz feltárni, hogy ezek a módszerek milyen mértékben befolyásolják a porcképződés szempontjából releváns gének kifejeződését, és hogy melyik módszer alkalmasabb a porcszövet genetikai vizsgálatára. Ez a vizsgálat azért is különösen fontos, mert a porcszövet regenerációját célzó terápiák fejlesztése során elengedhetetlen a pontos és megbízható génexpressziós adatok ismerete. Ha maga az RNS-izolálási módszer befolyásolja a génexpressziós profilt, az félrevezető eredményekhez vezethet és hátráltathatja a hatékony terápiák kifejlesztését – mondta Takács Roland Ádám. 

 

(forrás: Debreceni Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...