2024. május. 11., szombat - Ferenc.

Új szakok a Debreceni Egyetem nyíregyházi egészségügyi karán

Három új, ifjúsági védőnői, egészségügyi rehabilitációs menedzseri és alkalmazott szociális gerontológiai továbbképzési szak indul februárban a Debreceni Egyetem nyíregyházi egészségügyi karán - jelentette be Kalapos István dékán a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

A diplomát adó szakokon mintegy hatvanan kezdik meg tanulmányaikat, s az alkalmazott szociális gerontológiai szak az egyetlennek számít Magyarországon - mondta az egyetemi kar vezetője. Kalapos István arról is szólt, hogy folyamatban van az intézménynél az egészségturizmus-szervezői és az ápolói mesterképzési szak akkreditálása. Az indításáról még az idén döntés születhet, így 2009., vagy 2010. szeptemberétől megkezdődhet az oktatás.
A nyíregyházi egészségügyi karon - amely 1990-ben főiskolaként jött létre, majd 2000-től a Debreceni Egyetem önálló kara - ugyancsak tart a kialakítása a nemzetközi társadalomtudományi mesterképzésnek, amelynek programját kilenc ország felsőoktatási intézményei közösen dolgoztak ki. Az osztrák, német, francia, svájci, lengyel, román, szlovák, cseh és magyar együttműködésben megvalósuló oktatási projekt költségeit az Európai Unió 200 ezer euró támogatással segíti. Ausztriában és Csehországban már megtörtént az akkreditálás, míg a nyíregyházi karon most készítik elő a dokumentumait. A képzést 2010-ben szeretnék indítani.
A sajtótájékoztatón a dékán közölte: a további tervek között szerepel egy Egészségügyi Regionális Továbbképzési Központ kialakítása Nyíregyházán, ahhoz azonban a törvényi háttér megteremtésére is szükség lesz.
Kósa Zsigmond, az egyetemi kar tanszékvezetője arról szólt, hogy részt vesz az intézmény egy 16 európai országot érintő másik együttműködésben is, amelynek célja a bevándorlók egészségügyi ellátásának vizsgálata és közös gyakorlat kialakítása. Az ajánlás már készül az Európai Bizottság számára, hogy miként rendezzék a fontos egészségügyi kérdést, s várhatóan még júniusban döntés születhet a program véglegesítéséről.
A Debreceni Egyetem nyíregyházi egészségügyi főiskolai karán négy alapszak hét szakirányán 2500 hallgató tanul.

MTI

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés