hirdetés

Új mentőautókat vásárol az Országos Mentőszolgálat

Újabb 160 mentőautót vásárolhat az Országos Mentőszolgálat, közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

Ezzel a 2010 óta beszerzett mentőautók száma 953-ra emelkedik, a gépkocsik átlagéletkora pedig öt év alá csökken, írták.

A most érkező járművek közül a "B" kategóriás, négykerék-meghajtású autók mentőgépkocsiként, a "C" kategóriás járművek pedig eset-rohamkocsiként állnak szolgálatba az ország mentőállomásain.

*

A Napi.hu szerint az UNIQA Biztosító Zrt. és az Allianz Hungária Zrt. biztosíthatja az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) járműveit, azok berendezéseit, az alkalmazottakat, valamint a szolgáltatással járó felelősségbiztosítást is vállalták nettó 2 milliárd 719 millió forintért. A tárgyalásos tender eredményét az ajánlatkérő Országos Mentőszolgálat közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

  • A legnagyobb falat az 1300 jármű kötelező gépjármű felelősségbiztosítása, illetve 1194 jármű casco biztosítása 36 hónapra, amely 12 hónappal meghosszabbítható. Mindkét járműszám - opcionálisan - 30 százalékkal növekedhet. Ezt az Uniqa nyerte 2 milliárd 588 millió forinttal.
  • A második rész a 8166 alkalmazott csoportos élet- és balesetbiztosítása. Ezt is az Uniqa nyerte 60 millióval.
  • A harmadik rész az egészségügyi szolgáltatói szakmai felelősségbiztosítás, amelyet a Allianz láthat el 60 millió forintért.
  • Végül negyedik rész az elektromos berendezések összkockázatú biztosítása, amely zömmel a gépjárművekben tárolt berendezéseket jelenti. Ezek értéke 5 milliárd forint. Ezt a részt is az Uniqa nyerte 11 millió forinttal, írja a lap.
(forrás: MTI, Napi.hu)

cimkék

Könyveink

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...