hirdetés
2024. május. 09., csütörtök - Gergely.

Gazdaság

Új kézben a budapesti fürdők üzemeltetése

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 600 milliós megtakarítást vár a kezelésében lévő fürdők és strandok műszaki felügyeletének kiszervezésétől, amelyre másfél éves előkészítés után kerül sor. A tavaly júniusban bejegyzett Opero Kft. havi nettó 116 millióért vállalta az üzemeltetést.

A következő öt esztendőben az Opero Kft. látja el a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. fürdőinek és strandjainak műszaki felügyeletét, miután három ajánlattevő közül megnyerte az erre kiírt közbeszerzési eljárást – értesült a Napi Gazdaság.

A június közepén aláírt szerződés szerint a cég nettó 6,96 milliárd forintért – azaz havi 116 millió forint szolgáltatási díjért – vállalta a BGYH kezelésében lévő tizenkét fürdő és strand (a Gellért, Dandár, Széchenyi, Lukács, Király és Rudas gyógyfürdők, a Csillaghegyi, Római, Palatinus, Csepeli és Paskál strandfürdők és a Dagály fürdő) folyamatos műszaki felügyeletét (üzemeltetés, ellenőrzés, karbantartás és hibaelhárítás), a kapcsolódó létesítmény- és épületelemek ügyeleti és készenléti szolgálatát összesen 120 ezer négyzetméternyi területen. A megállapodás kiterjed még a medencék és ingatlanok speciális felszerelései üzembiztonságának és tisztaságának biztosítására is.

A kiszervezés mintegy 600 millió forintos megtakarítást jelent a BGYH számára, amely korábban maga látta el ezt a tevékenységet, csak a karbantartási és javítási munkák során vette igénybe külső cégek segítségét. A fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő társaság lapunknak azzal indokolta a lépést, hogy egy korszerűbb, szélesebb műszaki háttérrel rendelkező cég gyorsabban, hatékonyabban és olcsóbban végzi el a feladatokat.

A közbeszerzési eljárás lefolytatásához a fővárosi önkormányzat szakbizottságának hozzájárulására is szükség volt, amely azonban az első előterjesztést nem találta kellőképpen kidolgozottnak, ezért az eljárást az eredeti tervekhez képest némi csúszással hirdették meg.

A műszaki üzemeltetés kiszervezésére másfél éves előkészítés után kerülhetett sor – mondta Rák Tibor, a BGYH műszaki igazgatója. A tavaly novemberben meghirdetett tenderen az Opero mellett a Future FM Zrt. és a német hátterű PQS International Zrt. adott be ajánlatot. Az elbíráláskor a BGYH az áron kívül a műszaki tartalmat, a takarítási technológia ismertetését és az üzemeltetési módszertan kidolgozottságát vette figyelembe. Összességében a legelőnyösebb ajánlatot az Opero adta, amely egyben a legalacsonyabb árat is jelentette – tette hozzá az igazgató.

A megbízásról a Napi Gazdaság szeretett volna érdeklődni az Opero vezetőitől is, de őket lapzártáig nem sikerült utolérniük, illetve nem kívántak nyilatkozni. Cégbírósági adatok szerint az 500 ezer forint jegyzett tőkéjű kft.-t tavaly júniusban építményüzemeltetésre hozta létre két tulajdonosa: az egyik a 3,18 millió forint jegyzett tőkéjű, egy magyar magánszemély birtokában lévő, fő tevékenységként általános épülettakarítást végző Opus Ingatlanszolgáltató és Kivitelező Kft., a másik pedig a 2008 májusában bejegyzett, szintén magyar érdekeltségű Tempero-Plusz Üzemeltetési és Ingatlanhasznosítási Kft.

Novák Csaba, Napi Gazdaság

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Intellektuális képességzavar és pszichés fejlődés 2. átdolgozott kiadás

    Az intellektuális képességzavarban szenvedők pszichológiájáról szóló...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...