2025. szeptember. 11., csütörtök - Teodóra.
hirdetés
hirdetés

Túlsúlyos vagy elhízott a szlovákok mintegy 60 százaléka

Szlovákiában a lakosság mintegy 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a súlyfelesleggel rendelkezők arányának növekedése legalább másfél évtizede fokozódó jelenségnek számít - számolt be egy időszerű felmérésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A 18 és 65 évesek kategóriáját érintő kimutatás szerint Szlovákiában az érintettek 64 százalékának magasabb az úgynevezett testtömeg-indexe (BMI) a megfelelőnél, a felnőtt lakosság 29 százaléka pedig az elhízott kategóriába sorolható.

Bár ezeknek a számoknak az alapján a szlovákiai lakosság arányában nem sorolható a leginkább kövérek közé az európai országok összehasonlításában, a kimutatást elemző szakértők szerint mégis figyelmeztető trendekről lehet beszélni, ugyanis a hasonló, korábban végzett felmérések összehasonlításában a számok azt mutatják, hogy egy folytatódó trendről van szó, mivel 2010 óta folyamatosan emelkedik a túlsúlyos emberek aránya az országban.

A most nyilvánosságra hozott statisztika szerint a vizsgált korcsoportban az emberek felének nőtt a testsúlya az elmúlt egy év során.

Ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a felmérésben részt vevő személyek mintegy negyven százaléka alacsonyabbnak gondolja a BMI-jét, mint amilyen az ténylegesen, vagyis jóval alacsonyabb arányban vannak tisztában az emberek azzal, hogy túlsúlyosak, mint amilyen a valóság.

A felmérés megállapításai szerint az abban résztvevők kétharmada vallotta azt, hogy már próbálkozott megszabadulni súlyfeleslegétől, több, mint ötven százalékuk pedig azt mondta, hogy az idei évben is megpróbálkozik ezzel. A fogyni vágyó szlovákiai emberek több, mint fele legalább 12 kilogrammnyi túlsúlytól szeretne megszabadulni, ugyanakkor az emberek csaknem nyolcvan százaléka a túlzott kalóriabevitelt és a kevés mozgást jelölte meg túlsúlyuk kiváltó okának.

Egy másik, ugyancsak idén közzétett, statisztika szerint Szlovákiában a 7 évnél fiatalabb gyerekek 13 százaléka sorolható az elhízottak kategóriájába.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...