hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Traktorral indultak megvédeni a háziorvosukat

A községben praktizáló háziorvos megtartásáért és a kijelölt pihenő-, lakóövezet ellen demonstráltak mintegy százan csütörtök délután a Tolna megyei Dunaszentgyörgyön, tudósít az MTI.

A tiltakozók közül néhányan traktorokkal, táblákkal vonultak a községháza elé. Weinhardt Csabáné, az egyik szervező az egybegyűltek előtt azt mondta, azt szeretnék elérni, hogy írjanak ki pályázatot a háziorvosi állásra, és amíg be nem töltik, addig a 32 éve a falu megelégedésére dolgozó Lencse László lássa el a betegeket. A szervező elmondta: az önkormányzat egy, még 2005-ben hozott határozata szerint helyben lakó orvost kíván alkalmazni, és az idén 70 éves doktor szerződését nem kívánják meghosszabbítani.

Taricskó István (független) alpolgármester a tiltakozásra reagálva az MTI-nek elmondta: a háziorvos nem helyben lakik, szavai szerint pedig "a falu lakói megérdemlik, hogy a községben élő orvos dolgozzon Dunaszentgyörgyön".
 
A demonstráción megjelenő dunaszentgyörgyiek az ellen is tiltakoznak, hogy öt utcát pihenő- és lakóövezetté nyilvánítottak, ahol korlátozzák a mezőgazdasági gépek közlekedését.

(forrás: MTI)

Könyveink