Tovább nőtt a maláriás fertőzések száma

2017-ben is tovább nőtt a maláriával fertőzöttek száma, holott korábban csökkenő volt a tendencia – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete éves malária-jelentésében úgy becsülte, hogy tavaly 219 millió maláriás eset fordult elő világszerte, ami a 2016-os adathoz képest két millióval több. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO vezérigazgatója aláhúzta, hogy a javulás megtorpanása veszélybe sodorhatja a korábbi erőfeszítéseket, amelyekkel sikeresen csökkentették a maláriában megbetegedők számát. Mint a jelentésben fogalmazott: „elfogadhatatlan, hogy minden második percben meghal egy gyermek a malária miatt, amely megelőzhető és gyógyítható betegség”.

A moszkitók által terjesztett paraziták okozta maláriás fertőzések 92 százaléka afrikai országokban történik. A jelentés szerint a fertőzések száma Burkina Fasóban, Kamerunban, Kongóban, Ghánában, Maliban, Mozambikban, Nigerben, Nigériában, Tanzániában és Ugandában nőtt tavaly. Ennek okai között szerepel, hogy ezekben az országokban nem használnak elég rovarirtóval kezelt moszkitóhálót, csökkent a rovarirtó permetek használata a belső terekben, továbbá az állapotos nők és gyerekek nem jutnak hozzá a megelőző kezeléshez. Emellett a korábbi sikerek miatt a betegség elleni küzdelemre a WHO-hoz érkező adományok összege is csökkent.

A világszervezet ezért a gazdag országokat támogatásuk növelésére kérte fel, és a malária sújtotta országokat is felszólította a betegség elleni védekezést finanszírozó hazai pénzügyi alapok létrehozására. A WHO jelentése azt is hangsúlyozta, hogy a malária visszaszorítására szánt pénzt sokkal hatékonyabban, célzott formában használják majd fel.

A jelentés pozitív példaként emelte ki Indiát, ahol a maláriás esetek száma tavaly csaknem negyedével esett vissza.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...