hirdetés
2025. július. 19., szombat - Emília.
hirdetés

Több száz gyógyszer ára csökkenhet

Az előzetes felmérések szerint csaknem nyolcszáz gyógyszer ára csökken a gyártói vaklicit nemrég lebonyolított újabb fordulója révén. A szabályozás miatt a betegeknek is kevesebbet kell majd fizetniük a patikában október 1-je után – írja a Magyar Hírlap.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) úgy számolt, hogy a nyolcszáz készítményből hatvan-hetven az, amelyiknek az ára az eddiginek több mint a felével, száz pedig huszonöt-ötven százalékkal mérséklődik a verseny nyomán. Több száz orvosság ára pedig tíz százaléknál nagyobb mértékben csökken – tájékoztatta a lapot Hankó Zoltán kamarai elnök.

Az MGYK számításaiból világosan látszik, a korábbiakhoz képest szűkül az olcsóbbá váló orvosságok köre, ami Hankó Zoltán szerint várható volt. Ráadásul amíg a tavaly októberi első vaklicit harmincötmilliárd forintos árcsökkenést eredményezett – mondta – , addig az idén áprilisban lebonyolított verseny nyomán már csak húszmilliárddal mérséklődtek az árak, vagyis a licit intenzitása érzékelhetően csökken. Most hétmilliárd forintos mérséklődéssel lehet számolni.

Gyógyszertári szempontból nem változik a helyzet, a patikák készlete minden licit során leértékelődik. Különösen érzékeny az új árra való átállás néhány napja, ezért a köztestület elnöke a múlt héten ismét a gyártók és forgalmazók szövetségeihez fordult. Azt kérte tőlük, az ellátás folyamatossága érdekében, valamint hogy ne ragadjanak be a korábbi patikai készletek, már szeptember utolsó napjaiban kezdjék meg az olcsóbbá váló készítmények beszállítását.

Könyveink

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...