Több mint kilencven vidéki kórház újult meg az elmúlt években
Kilencvenegy vidéki kórházban történtek felújítások az elmúlt években, jelentette be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán, a miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) megújult épülethomlokzatának ünnepélyes átadóján.
Hozzátette, ötvennégy rendelőintézet is korszerűsödött és százhét mentőállomás lett modernebb, mint tíz évvel ezelőtt. Mindezek mellett huszonhárom új rendelőintézet és negyvenegy mentőállomás is létrejött.
Rétvári Bence kiemelte, mindezen fejlesztések célja, hogy az emberek a lakóhelyükhöz minél közelebb juthassanak orvosi ellátáshoz és a mentők a lehető leghamarabb jussanak el a betegekhez. A magyar egészségügyben nagy volumenű fejlesztések zajlanak és a miskolci GYEK négymilliárd forintos fejlesztése is ezek sorába tartozik.
Kijelentette, a kórházi épületek felújítása mellett az is nagyon fontos, hogy legyen elegendő orvos és ápoló is ezekben az intézményekben. Hangsúlyozta, az elmúlt másfél évtizedben a működési engedéllyel rendelkező orvosok száma mintegy harmincnégyezerről több mint negyvenezerre nőtt.
Rétvári Bence szerint ez annak is köszönhető, hogy míg 2010-ben egy harminc éve dolgozó orvos átlagos alapfizetése kétszázhuszonötezer forint volt, ez az összeg ma már egymillió-nyolcszázezer forint. Eredménynek nevezte azt is, ha az emberek egészségesebben és tovább tudnak élni. Ezzel kapcsolatban elmondta, az egészségügyi fejlesztéseknek is köszönhetően az elmúlt tizenöt évben több mint két évvel nőtt az átlagos élettartam Magyarországon. Az egészségben eltöltött évek száma ettől nagyobb mértékben, öt évvel nőtt.
Megjegyezte, ezekben a számokban is megjelennek az elmúlt évek fejlesztései és az, hogy a kormány éves szinten kétezer-ötszáz milliárd forinttal költ többet az egészségügyre és az emberek gyógyítására, mint tizenöt évvel ezelőtt.
Révész János, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgatója beszédében elmondta, az elmúlt években GYEK-ben a többi mellett megújult az intézeti gyógyszertár teljes steril tere és a teljes kórházat kiszolgáló sterilizáló is. Teljes rekonstrukción esett át és bővült a gyermekintenzív osztály, megújult a gyermeksürgősségi ellátóközpont is. Hangsúlyozta, az elmúlt öt évben a GYEK-ben nyolcmilliárd forint értékű beruházás valósult meg.
Zsákai Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója ismertette, a GYEK-ben csaknem háromszáz ágyon több mint tizenegyezer gyermeket látnak el évente. Az intézmény megújítása során hőszigeteltek, több ablakot kicseréltek, tetőfelújítást is végeztek és árnyékolókat is elhelyeztek.
Az épület energetikai korszerűsítése mintegy harmincöt százalékos energiafelhasználás-csökkenést eredményezett.
![A miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) megújult épülethomlokzata az ünnepélyes átadása napján, 2025. február 12-én. (Fotó: MTI/Vajda János)](http://image.medicalonline.hu/580x371/995948.jpg)