hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Több mint kétezer program az idei Kutatók éjszakáján

Országszerte csaknem 50 városban 112 intézmény több mint 2100 programot, egyebek mellett szórakoztató előadásokat, kísérleteket, bemutatókat, laborbejárásokat kínál pénteken és szombaton a Kutatók éjszakáján.

A Kutatók éjszakája idén először nem nyert EU-s támogatást, ennek hiányában egy alapítványt hoztak létre, amely vállalati támogatással, egységesen szervezi és közös honlapon (https://kutatokejszakaja.hu) mutatja be a programokat. Így a kisebb helyszínekre is könnyebben rátalálnak az érdeklődők, ezen a felületen ráadásul egyszerűen be is lehet jelentkezni a regisztrációköteles programokra, mondta el a rendezvénysorozat budapesti sajtótájékoztatóján Kardon Béla, a Kutatók éjszakája főszervezője.

Balázsi Katalin, a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) elnöke kiemelte, hogy a Kutatók éjszakája segít megmutatni, miért jó kutatónak lenni Magyarországon, ez pedig a NaTE egyik legfontosabb célja is.

Az egyesület Bartók Béla úti helyszínén számos programmal várják az érdeklődőket, bemutatják például a nanovilágot, az érzékszervi kémiát, a mézek titokzatos világát vagy azt is, hogyan lehet kiterjesztett valóságot alkotni és hogy miként lehet felismerni az álhíreket. A NaTE online eseménnyel is készül, az interaktív workshopon kutatók mesélnek őszintén pályájuk szépségeiről és nehézségeiről, és válaszolnak a hallgatók kérdéseire is, közölte Balázsi Katalin.

Felde Imre, az Óbudai Egyetem ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettese elmondta, hogy oktatóik a Kutatók éjszakáján azokat a technológiákat mutatják be, amelyeket maguk is nagyon szeretnek. Az Óbudai Egyetem hét budapesti és székesfehérvári helyszínen több mint 150 programmal készül, elsősorban a 6-26 éves korosztályt megcélozva. Az intézmény Bécsi úti campusán például a Huawei 5G kamionja AR, VR és egyéb technológiákat mutat be, kipróbálható lesz egy sebészrobot, valamint itt tartják a drónok és drónpilóták bemutatóját is.

A józsefvárosi campuson többek között a villanygenerátorokkal lehet megismerkedni, a gazdasági karon Reklámfalodát hirdetnek, a villamosmérnöki karon megismerhető lesz egy közvetítőkocsi és bárki kipróbálhat egy okos vakbotot, az építéstudományi karon pedig a kincskeresés és a geotechnika kapcsolatáról, valamint az egyiptomi piramisok feltárásáról lehet előadásokat hallgatni.

A magyarországi egyetemek mellett számos más oktatási intézmény, köztük általános és középiskolák, valamint kutatóintézetek, múzeumok, levéltárak és több cég is készül programokkal a Kutatók éjszakájára.

 *

Csaknem kétszáz programmal, tíz helyszínen, egyebek mellett látványos kémiai és fizikai kísérletekkel, interaktív előadásokkal, műtők, laboratóriumok és kutatóhelyek bemutatásával várja az érdeklődőket a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szeptember 24-én pénteken, az idei Kutatók éjszakáján. Mint azt a PTE közleményében írták, az eseményen látványos, interaktív, sokszínű programok keretében igyekeznek bemutatni a tudomány fontosságát és a kutatói életpálya színességét.     

A szervezők célja, hogy bemutassák, a műszaki és a természettudományok a mindennapjainkban milyen mértékben szövik át életünket, mennyire fontosak ezek a szakterületek a folyamatok leírásához, megértéséhez, új összefüggések felfedezéséhez; ahhoz, hogy jobban megértsük a körülöttünk lévő világot. A délutántól zajló programok keretében a állam- és jogtudományi karon egyebek mellett kriminalisztikai témájú, érdekes esetekről szóló előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők, míg az orvosi karon a fogszabályozás rejtelmeivel, a hullarablók történeteivel és az általános anatómia kulisszatitkaival ismerkedhetnek meg a látogatók. A bölcsészet- és társadalomtudományi karon többek között elektronokról, génekről és fekete lyukakról lehet részleteket hallani, míg az egészségtudományi kar szakemberei a valós "Vészhelyzetet", azaz sürgősségi ellátást mutatják be, a gyógyszerésztudományi karon pedig a híres gyógyszerek születéséről tudatnak meg részleteket az érdeklődők.     

A PTE Klinikai Központjában a szívsebészeti műtőbe is bepillanthatnak a látogatók, de a közeli természettudományi karon a leghalálosabb állatokról is hallhatnak, továbbá kémiai és fizikai kísérleteket láthatnak az érdeklődők. A Szentágothai János Kutatóközpontban a hazai háziállatokat és vadállatokat fenyegető megbetegedésről, a mesterséges intelligenciával tervezett épületekről is lesz szó, és a "nagyintenzitású terahertzes laboratóriumot" is bemutatják.     

A PTE közleményében felhívták a figyelmet arra, hogy a rendezvényen az orrot és szájat elfedő maszk használata és a védettségi igazolvány felmutatása kötelező. Az eseményeken a 18 év alattiakat védettségüket igazoló felnőtt kíséretében tudnak részt venni. A részletes programkínálat a kutatokejszakaja.pte.hu weboldalon érhető el.

*

Több mint háromszáz, a különböző tudományterületek érdekességeit bemutató programmal várja az érdeklődőket pénteken, a Kutatók éjszakáján a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). A közlemény szerint a szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és más játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás új eredményeivel.

A kezdeményezéshez az egyetem szinte összes kara csatlakozott, így 334 program várja az érdeklődőket, melyek egy része előzetes regisztrációhoz kötött. A drónok világától a 3D nyomtatásig, az ókori történetírás játékszabályaitól a Covid-járvány turizmusra gyakorolt hatásáig nagyon színes az egyetem kínálata, mindenki találhat olyan témakört, amely felkelti érdeklődését.

A karok mellett várják az érdeklődőket az Egyetemi Füvészkertben is, ahol éjszakai kalandtúrára indulhatnak a látogatók. A Klebelsberg Könyvtárban a szegedi egyetem egykori rektorának különös történetét ismerhetik meg a Szent-Györgyi Albert kalandos napjai Stockholmban című kiállításon, és megtekinthetik az universitas legismertebb egykori hallgatója, Karikó Katalin biokémikus életútjáról készült virtuális tárlatot is.

Az egyetem Mezőgazdasági Kara Hódmezővásárhelyen szervez programokat, melyeken a többi közt az érdeklődők könnyen szaporítható dísznövényekből saját maguk indíthatnak steril tenyészeteket, gyógyteákat kóstolhatnak, s megtudhatják azt is, hogyan zajlik a gímszarvas, őz, muflon, vaddisznó trófeák számítógéppel segített bírálata.

A Kutatók Éjszakájához kapcsolódóan az SZTE saját fejlesztésű, egyszerűen használható applikációt hozott létre, amely segít eligazodni a lehetőségek között.

*

Debrecen mellett Nyíregyházán, Hajdúböszörményben, Szolnokon, Mádon és Hortobágyon várják érdekes programokkal, kísérletekkel, bemutatókkal, előadásokkal és sok-sok játékkal a kutatók éjszakáján az érdeklődőket a Debreceni Egyetem (DE) karai. Csernoch László, a DE tudományos rektorhelyettese szerint a kutatók éjszakája jó alkalom arra, hogy kapcsolatot teremtsenek a régió lakosságával. "Az oktatás és a kutatás elválaszthatatlan egymástól, ez az egyetem lényege", mondta a professzor, megjegyezve, hogy a kutatásokat, a kutatói munkát érthető módon, élvezhetően, mindenki számára befogadhatóan kell bemutatni, amire nagyszerű lehetőséget kínál a kutatók éjszakája. Egyúttal szeretnék megszólítani a középiskolás korú fiatalokat annak a reményében is, hogy majdan a Debreceni Egyetemen tanuljanak.

Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere azt mondta, remek péntek esti szórakozást, élményszerű családi programokat kínál majd a kutatók éjszakája a robotikától az orvostudományig, az épített örökség bemutatásától az idegen nyelvű programokig, avagy éppen A könyvek fogságában elnevezésű irodalmi szabadulószobáig. A kultúra perspektívái Debrecenben címmel pedig kerekasztal-beszélgetést is rendeznek.

Csatár Péter, a DE bölcsészettudományi kar stratégiai és gazdasági dékánhelyettese azt mondta, karuk félszáz programját a sokszínűség jellemi: a német tanszék munkatársai "Oktoberfestet" rendeznek, a holland tanszéken dolgozók a belga sörkultúrával ismertetik meg az érdeklődőket, lesznek előadások orosz, angol, amerikai filmekről, szó lesz a robotika etikai kérdéseiről, de vámpírokkal is találkozhatnak majd az egyetem főépületébe látogatók. Mándy Zsuzsa, a program főszervezője az érdekességek között említette a mádi borakadémiát, ahol egy borászati laboratóriumban kalandozhatnak majd az érdeklődők; a hortobágyi pusztán a vadlovak életével ismerkedhetnek meg a látogatók.

*

Csaknem száz programot, köztük látványos előadásokat, szakmai tájékoztatókat és kísérleteket kínál a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a Kutatók éjszakáján pénteken és szombaton. A programok között szerepelnek kémiával, a fizikai vagy mérnöki tudományokkal, valamint járművekkel összefüggő előadások, a laborokban pedig látványos ismeretterjesztő kísérletekkel várják a látogatókat.

A BME Gépészmérnöki Kar (GPK) Áramlástan Tanszéke ezúttal is a Kármán Tódor Szélcsatorna Laboratóriumban mutatja be az áramlástan látványos világát. A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) programjai között találhatók izgalmas kémiai kísérletek, a Molekulák - tényleg a sötét oldalon? című előadás pedig új szemszögből mutatja be a mérgeket, a mérgező növényeket, a harci anyagokat és a kábítószereket. A Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) szervezésében lehetőség nyílik a földi műholdvezérlő állomás meglátogatására. Hagyományos program a nagyfeszültségű laboratórium megtekintése, ahol a villamosság látványos jelenségeit figyelhetik meg a vendégek.

Az önvezető járművek világába vezetik be a látogatókat a Közlekedési és Járműmérnöki Kar (KJK) szakemberei. Az Ön vezet vagy "önvezet"? című előadásukban megvilágítják, mit érdemes tudni a járművek automatizálásának jelenlegi trendjeiről, valamint az új technológia etikai kérdéseiről. A Természettudományi Kar (TTK) ezúttal is bepillantást nyújt az országban egyedülálló - idén 50 éves - oktatóreaktor  működésébe, valamint több programmal készül a természet látványos mintázatának matematikai hátterétől kezdve a kvantumos összefonódás jelenségéig. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) szakemberei az 1946-ban hazánkban lejátszódó hiperinfláció okait mutatják be előadásukban. Az érdeklődők továbbá betekintést nyerhetnek a BME Építőmérnöki Kar (ÉMK) Anyagvizsgáló Laboratóriumának mindennapi működésébe és legújabb kutatásaiba.

Az eseménysorozat ingyenes, ugyanakkor néhány bemutató látogatása előzetes regisztrációhoz kötött. A rendezvényeken csak védettségi igazolvány bemutatásával vehetnek részt az érdeklődők.

*

A járványhelyzetre való tekintettel idén főként online programokkal készülnek a Kutatók éjszakájára a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) pénteken. A virtuális programok között a látogatók megnézhetik, hogyan játszik ügyességi társasjátékot egy robot, megtudhatják, hogyan működik a holografikus mikroszkóp, beszélgetést láthatnak arról, hogyan fejlesztik a növénytermesztésre alkalmas kollaboratív robotokat, és megtudhatják azt is, hogyan működik egy, mesterséges intelligenciával dolgozó ajánlórendszer.

Az előadásokon szó lesz arról, hogyan érdemes online konferenciát szervezni a pandémia alatt, és kiderül az is, hogy készült, és miért bukott el a Primo, a nyolcvanas évek magyar gyártású, megfizethető számítógépe. Az érdeklődők a kutatók éjszakáján meghallgathatják Ottonie von Roeder német iparművész angol nyelvű előadását is, aki eddigi projektjei mellett arról beszél majd, hogyan készít a SZTAKI mérnökeivel közösen robotot építő robotot.

A programokat online közvetítésen lehet majd megtekinteni a SZTAKI weboldalán, a Youtube-on és a Facebookon. A szervezők tájékoztatása szerint az online programok mellett a látogatók védettségi igazolvánnyal megnézhetik a Széchenyi István Egyetemmel közös győri robotlabort is, ahol közösen szerelhetnek a robotokkal.

Mi is az a Kutatók Éjszakája?

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén szeptember 24-én és 25-én lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba.

Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.

(forrás: MTI, Szegedi Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink