hirdetés

Több mint 80 milliárd póluskórházakra (frissítve)

Az egészségügy történetének legnagyobb fejlesztése valósulhat meg azzal, hogy a kormány megemelte a póluskórházak pályázati keretét - jelentette be Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón. A Fidesz kommunikációs fogásnak tartja a bejelentést.

Az eredetileg 75 milliárd forintos pályázati keretet a kormány 10,2 milliárd forinttal kiegészítette, így az 85,2 milliárd forintra nőtt. Tíz százalékos önrésszel számolva a teljes pályázati forrás 94,6 milliárd forintot.
Az Új Magyarország fejlesztési terv keretein belül kiírt, az Infrastruktúra-fejlesztés az egészségpólusokban címet viselő, kiemelt uniós pályázat első fordulójának bírálata tavaly december 20-án zárult le. A kormány nyolc pályázat támogatásáról döntött, ebben az orvos- és egészségtudományi képzést folytató egyetemek, illetve régióként a legnagyobb aktív fekvőbeteg-szakellátási kapacitással rendelkező kiemelt kórházak vehettek részt. A program keretében megújulhat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórháza Nyíregyházán, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Kecskeméten, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolcon, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat, valamint a Pécsi Tudományegyetem kórháza.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője úgy reagált: minden kormányzati egészségügyi intézkedésnek ott kellene kezdődnie, hogy a kormány bejelenti: visszaadja azt a 250 milliárd forintot, amelyet a konvergenciaprogram keretében három esztendő alatt kivonnak az ágazatból. A politikus szerint a kormány az egész rendszer működését teszi kockára azzal, hogy ezt az összeget elveszi; emiatt műtétek maradhatnak el, várólisták hosszabbodnak meg.
Szijjártó Péter szerint a "toldozgatások-foldozgatások" nem javítanak a helyzeten, így a mai bejelentés sem ér semmit, ez csak egyszeri alkalomra szóló kommunikációs fogás.

medicalonline.hu/MTI

Kapcsolódó fájlok

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...