hirdetés

Több ezren támogatják a márciusi sztrájkot

Több ezer közszolgálati dolgozó jelezte, hogy ha nem vezetnek eredményre a tárgyalások a kormányzattal a dolgozók szociális, gazdasági és munkaügyi sérelmeinek orvoslásáról, akkor támogatja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) március 14-ére meghirdetett országos közszolgálati sztrájkját.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján felidézte: az MKKSZ az önkormányzati és kormányzati igazgatásban dolgozó kormánytisztviselők érdekében egyedül, a szociális ágazatban dolgozó közalkalmazottak érdekében a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetével (SZÁD) közösen hirdetett sztrájkot januárban arra az esetre, ha nem vezetnek eredményre a tárgyalások. Hozzátette: a közigazgatás területén csak ott lehet sztrájkolni, ahol szakszervezet működik, és csak akkor, ha a dolgozók több mint fele csatlakozik.

Az MKKSZ-nek már több ezren jelezték, hogy részt vennének a sztrájkban, de folyamatosan csatlakoznak a felhívásukhoz a dolgozók, így a szakszervezet eleget tett a törvényi feltételeknek és a munkabeszüntetés törvényes lesz. Megjegyezte: a versenyszféra és a közigazgatás munkavállalói mellett a civilek is szolidárisak az önkormányzati köztisztviselőkkel, a kormányzati igazgatásban dolgozó kormánytisztviselőkkel és a szociális területen dolgozókkal. Jelezte: ha nem vezetnek eredményre a tárgyalások, akkor a sztrájk ideje alatt a munkabeszüntetéssel egyetértők a támogatás jelképét viselik majd a ruhájukon.

A sztrájkfeltételek teljesítéséről tájékoztatta a kormányzati igazgatási kormánytisztviselők esetében Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert, az önkormányzati köztisztviselők tekintetében Pintér Sándor belügyminisztert, a SZÁD elnökével közösen pedig Fülöp Attila szociális területért felelős államtitkárt, és jelezték: várják a kormányzat tárgyalási meghívóját. Boros Péterné hangsúlyozta: a szakszervezet korrekt, szakmai alapú tárgyalásra készül, de megkeresésükre egyedül az Emberi Erőforrások Minisztériuma reagált, ők március 6-án várják a szakszervezet tárgyalódelegációját.

A járási kormányigazgatási köztisztviselők helyzetét az MKKSZ elnöke szerint "elképesztő lekezelés és munkaügyi káosz" jellemzi, munkáltatójuk az Ügyfélkapun levelez velük, ezen értesültek az alapszabadságuk csökkentéséről, a munkaközi szünet munkaidőn kívülre kerüléséről, a helyettesítés ellenértékének ki nem fizetéséről, a "13. havi ingyenmunkáról", miközben nem kaptak még kinevezési módosítást.

Köves Ferenc, a SZÁD elnöke azt mondta, eddig egyetlen kormányzat sem tekintette fontosnak a szociális ágazatot, márpedig azt, hogy egy kormányzat hogyan bánik az elesettjeivel, az is mutatja, hogyan bánik az elesettekkel foglalkozókkal. Szeretnék, ha szavak helyett tettekben nyilvánulna meg a kormányzat elismerése a szociális ágazatban dolgozók iránt, és pótlékok helyett garantált és kiszámítható béremelést követelnek - tette hozzá.

Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke és az országos sztrájkelőkészítő bizottság koordinátora elmondta: a PDSZ kétórás szolidaritási sztrájkot hirdet március 14-ére, 8 és 10 óra közöttre, hogy kifejezzék, támogatják a közszférában sztrájkolókat.

Az MKKSZ követelése az, hogy legyen minden közszolgálati bérrendszer kiindulópontja a mindenkori minimálbér, a szakképzettséget igénylő munkakörökben a szakmunkás bérminimum legyen az induló bértétel, és létesüljön egy új minimáltarifa a felsőfokú végzettséget igénylő munkakörökre is. A kormányzati igazgatásban dolgozók emellett az alapszabadság visszaállítását, a sávos illetményrendszer megszüntetését, egységes juttatási rendszert, rugalmas munkaidőt, július 1-je ismételt munkaszüneti nappá nyilvánítását követelik. Az önkormányzati dolgozók a fizetési fokozatokhoz tartozó szorzószámok emelését, a polgármesteri hivatalban dolgozók számára külön szabályokat követelnek.

A szociális ágazatban dolgozók 12 követelést fogalmaztak meg, a többi között a pótlékok helyett kiszámítható béremelést és tisztességes béreket, a szociális ágazatra fordított költségvetés emelését, rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszert szeretnének. Mindhárom ágazat közös követelése a "rabszolgatörvény" visszavonása, az, hogy a nyugdíjasok a nyugdíjuk megtartása mellett dolgozhassanak a közszférában, továbbá a Nemzeti Munkaügyi Kerekasztal létrehozása.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Ne lépkedjünk tojásokon! - Szerezzük vissza életünket, ha egy szerettünk borderline személyiségzavarban szenved

    Úgy érzi, manipulálják,...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...