Tíz ember megölésével gyanúsítják a berlini orvost

Már legkevesebb tíz ember megölésével gyanúsítják a német hatóságok azt a palliatív ellátást végző berlini orvost, akit tavaly augusztusban tartóztattak le, akkor még négy idős beteg megölésének gyanújával, közli a HírTV.

A 40 éves orvos gyógyíthatatlan betegek fájdalomcsökkentésére összpontosító ápolószolgálatnál dolgozott. A nyomozás eredménye szerint a gyilkosságok 2021 szeptembere és 2024 nyara között történtek. A gyanúsított öt esetben az áldozatok lakásainak felgyújtásával próbálta eltüntetni a rá utaló bizonyítékokat.

Az orvost először tavaly nyáron gyanúsították meg négy beteg megölésével. A nyomozók novemberben olyan bizonyítékokat találtak, amelyek arra utalnak, hogy megölt még négy beteget, majd kedden közölték, hogy további két beteg meggyilkolásával is gyanúsítják.

A rendőrség és az ügyészség közlése szerint a most nyilvánosságra hozott két gyilkosságra úgy derítettek fényt, hogy átvizsgálták a betegek aktáit, illetve igazságügyi orvosszakértői vizsgálatokat hajtottak végre, holttestek exhumálását is beleértve.

Az egyik áldozat egy 25 éves nő volt, akinek a gyanú szerint az orvos különböző kábítószerek halálos keverékét adta be 2021 szeptemberében a páciens berlini lakásán azzal a szándékkal, hogy megölje. A másik áldozata egy 57 éves nő volt, akinek tavaly júniusban - szintén Berlinben lévő lakásán -, adott be halált okozó gyógyszerkeveréket.

Az ügyészség és a rendőrség közös közleményükben úgy vélekedtek, hogy a gyanúsított pusztán a gyilkosság iránt érzett vágyától vezérelve ölte meg áldozatait, írja a HírTV.

(forrás: HírTV)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...