hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

 

Tiltakozó levelet kapott Palkovics az MTA elnökétől

Amikor Freund Tamást júliusban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia élére, úgy tűnt, hogy vége az MTA és a kormány közötti nyílt konfliktusoknak. Mégsem így lett, az MTA elnöke kemény hangú tiltakozó levelet írt Palkovics László miniszternek egy olyan eset után, ami még a Kádár-rendszerben sem fordult elő és óriási felháborodást keltett, írja a 444.

A Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ugyanis belenyúlt a tudományos alapkutatások támogatásáról szóló szakmai döntésbe. 

A 24.hu írta meg, hogy az OTKA (korábbi nevén Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) támogatásnak önkényes megváltoztatása megdöbbenést keltett az orvosi és biológiai tudományok kollégiumában. A minisztériumi döntéssel ugyanis bekerült a nyertesek közé olyan „vonal alatti pályázó” is, aki előtte az utolsó helyen végzett az adott zsűri rangsorában. Az ITM egy eddig megrendíthetetlen tudományetikai határt lépett át megsértve azt az alapelvet, hogy a kutatási támogatásokat szigorúan szakmai alapon, fair versenyben lehet csak elnyerni – nyilatkozta Váradi András, az MTA doktora, a molekuláris és szerkezeti biológia, biokémia zsűri tagja.

Acsády László akadémikus, az OTKA orvosi és biológiai tudományok kollégiumának elnöke le is mondott.

A Klubrádió szerezte meg azt a levelet, amiben a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Freund Tamás is élesen bírálja, hogy a miniszter átírta a szakmai döntést. Freund azzal kezdi, hogy elnöki programja egyik sarokpontja a kormányzattal való kommunikáció új alapokra helyezése, a kölcsönös bizalom felépítése, a döntéshozók munkájának tudományos megalapozott szakmai anyagokkal, tanácsokkal való segítése, majd a kölcsönös bizalmon alapuló új típusú kommunikációra rátérve azzal folytatja: „őszintén sajnálom, hogy ezt frissen megválasztott akadémiai elnökként mindjárt egy az egész tudományos közösséget joggal felkavaró ügyben kell tennem”. 

Freund Palkovicsnak azt írja: „megdöbbenve értesültem arról, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az egyes alapkutatási pályázati esetében a szakértői testületek által felállított rangsort megváltoztatta és ennek legkirívóbb eseteként miniszteri döntéssel egy, a testület által utolsónak rangsorolt pályázat is támogatást kapott”. Az MTA elnök emlékeztet arra, hogy erre korábban nemcsak a gyakorlatban nem lett volna lehetőség, de a jogszabályok szerint sem változtathatta meg felsőbb szerv az OTKA tudományterületi kollégiumainak a döntéseit. Tavaly viszont egy új törvény a miniszternek lehetőséget adott erre.

A teljes információ a 444-en

(forrás: 444.hu, 24.hu, Klubrádió)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink