hirdetés
2024. október. 28., hétfő - Simon, Szimonetta.
hirdetés

 

Terápiás fehérje csökkenti a gerincvelő-sérülés gyulladását

A Szegedi Tudományegyetemen Nógrádi Antal professzor kutatócsoportja a gerincvelősérültek mRNS-alapú gyógyításán dolgozik.

A Szegedi Tudományegyetemen jelenleg több kutatási program is kapcsolódik az mRNS konferencia témájához. Az SZTE SZAOK Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben Nógrádi Antal intézetvezető egyetemi tanár Neuroregenerációs Laboratóriuma évek óta vizsgálja a gerincvelő-sérüléssel kapcsolatos terápiás lehetőségeket. Nógrádi Antal kutatócsoportja 2023-ban publikált új eljárásukban az mRNS-technológiát alkalmazta arra, hogy gyulladáscsökkentő terápiás fehérje termelésére használják a sérült gerincvelőbe juttatott mRNS-t. A kutatás eredménye éppen beilleszkedik Karikó Katalinnak abba a régóta hangoztatott elképzelésébe, hogy az mRNS-technológiának a jövőben nagy szerepe lehet a sérülések utáni regeneratív medicinában. Nógrádi Antal professzor a konferencia első napján tart előadást eredményeiről.

– A gerincvelő sérülések a legtöbb esetben nagyon súlyos és maradandó funkcióvesztést okoznak a szervezet minden részében: a sérülés szintjétől lefelé elvész a mozgató érző és vegetatív működések összessége. A sérülés után a károsodott gerincvelői területre napokon belül nagy számban áramlanak be különböző gyulladásos sejtek, melyek a kezdeti fizikai sérülés után elindítják a másodlagos sérülés folyamatát, még nagyobb kárt okozva ezzel. Ezt a negatív folyamatot lehet csökkenteni vagy akár megakadályozni olyan therápiás fehérjék mRNS-ének bejuttatásával a gerincvelőbe, melyek mind a sérült idegsejtek túlélését, mind pedig ezek nyúlványnövekedését, így a gerincvelői kapcsolatok újraépítését támogatják. A kísérletes kezelés javulást idéz elő a motoros funkciók visszatérésében is – fejtette ki Nógrádi Antal.

Nógrádi Antal és a kutatócsoport (Fotó: SZTE)
Nógrádi Antal és a kutatócsoport (Fotó: SZTE)

(forrás: Szegedi Tudományegyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink