TBC-s megbetegedést igazoltak Hódmezővásárhelyen
2026. február 03. 08:34
A hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola egyik dolgozójánál TBC-s megbetegedést igazoltak, közölte a Facebookon Takács Péter államtitkár.
Mint írta, a tanulók és a dolgozók egészségének megóvása, a fertőzés terjedésének kizárása érdekében az iskolai közösségben a Tisztiorvosi Hivatal eljárásrendjének megfelelően kétlépcsős szűrővizsgálatot szerveztek.
A szülőket az e-Kréta rendszeren keresztül tájékoztatták, és a személyes konzultáció lehetőségét is biztosítják.
Magyarországon minden újszülött még a kórházban megkapja a TBC kórokozója ellen védelmet biztosító BCG védőoltást, így annak terjedése csekély valószínűségű. A szakemberek teszik a dolgukat, minden az érvényben lévő protokollok szerint zajlik, a helyzet rendkívüliségét "csupán" az adja, hogy az érintett betegnek sok kontaktja volt, írta, jelezve: az országos tisztifőorvossal, a szűrővizsgálat lebonyolításáért felelős országos kórházi főigazgatóval és a város polgármesterével is személyesen tartja a kapcsolatot, hogy a teljes procedúra zökkenőmentesen és koordináltan történjék meg.
(forrás:
Facebook)




