hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Tb-törvény: a MOK a végrehajtási rendelettel korrigálna

A Magyar Orvosi Kamara elnöke ígéretet kapott arra, hogy a tb-törvény végrehajtási rendeletének kidolgozásába bevonják őket is, írja a hvg.hu.

"Sajnáljuk, hogy Áder János aláírta a törvényt, szerettük volna, ha visszaküldi a Parlamentnek megfontolásra" - mondta Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a hvg.hu-nak. A kamara elnöksége korábban közleményben kérte Ádert, ne írja alá a törvényt, mert szélsőséges helyzetek alakulhatnak ki az egészségügyben.

Kincses most azt mondta, az Emberi Erőforrások Minisztériumától ígéretet kaptak arra, hogy a végrehajtási rendelet kidolgozásába már bevonják a MOK-ot, ebben a munkában próbálják majd a betegek és orvosok érdekeit érvényesíteni. Kérdés, hogy egy végrehajtási rendelettel mi korrigálató.

Kincses szerint alapkérdés, hogy a nem fizetőre úgy tekint-e a rendszer, mint aki biztosított, csak nem jogosult az ellátásra, (tehát a rendszeren belül van), vagy "ki van dobva". Ha utóbbi - ahogy többek szerint ez olvasható ki a törvényből -, akkor csak piaci alapon lehet díjat felszámolni az ellátásáért.

A MOK elnöke szerint nyitott kérdés az is, hogy hazaküldhetik-e az érintetteket a tb által finanszírozott rendelésről azzal, hogy eleve menjen magánellátásba. Az ilyen jellegű kérdések végrehajtási szinten is kezelhetők, ahogy az is, mennyit fizessen a beteg az ellátásért.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink