Tatjána és Anyegin Brezsnyev birodalmában

A záró duettig Anyegin figurája maga a kiismerhetetlenség, mindenféle rejtélyesség és titokzatosság nélkül, úgy is mondhatnánk, hogy az operai Anyegin szerepe nincs megírva. (Na jó: el van nagyolva.) Nem paradoxon, hogy éppen ezért tartozik Anyegin figurája az opera realista rétegéhez. Egyedüliként. Az utolsó pillanatok színpadias, romantikus drámázása azért tűnik oly mellbevágóan hitelesnek, mert váratlan. A háromfelvonásos darab utolsó 14 percéről beszélünk, némi bizonytalansággal, mert nem vagyunk benne biztosak, hogy a többnyire prózai előadások rendezésében jeleskedő, jelenleg Bécsben élő német rendezőnő időben észrevette, hogy Peter Mattei milyen borzongató hitelességgel alakítja a realista Anyegint.
Mattei és Anna Samuil (Tatjána) kevés rendezést tűrő fenomenális kettőse a produkció csúcsa, Breth viszont mintha nem (csak) ide súlyozná az előadást, hanem még ide, oda, sőt még amoda is. Ám mielőtt erről szólnánk, időzzünk még Matteinél. A svéd baritont először Peter Brook 2002-es Don Giovannijában láttam először (Aix-en-Provence), a démonikus nőcsábászt az átlagnál valamivel vonzóbb férfinek mutatta ugyan, ám olyannak, aki bármikor szembejöhet az utcán. Egyik kedvenc előadásom, nagyon okos a rendezés (ezt mondani sem kellett volna), de nem igazán jelentősek a vokális alakítások. Maga Mattei sem hangjával nyűgöz le, hanem játékával, természetességével. Már most szögezzük le, hogy öt évvel később, az Anyeginben már éneke is tökéletes. A figura azonban az utolsó hajszálig olyan, mint a Don Giovanniban. Mattei ezek szerint maszk nélküli színész, ő minden szerepében Peter Mattei. Ki is lóg az Anyegin társulatából, függetlenül attól, hogy romantikus, kosztümös, dácsás környezetben játszanak, vagy – mint ezúttal – az 1980-as évek Szovjetuniójában. Nejlonköpenyes, műselyem kombinés asszonyságok, munkaruhás kolhozparasztok, agronómusszerű Lenszkij, „írónó” Tatjána, vidéki rendőrkapitány, a varsói szerződés nyugalmazott tábornoka (Gremin) jelentik a társaságát, miközben ő leginkább egy jachtklubból hazatérő, lezser eleganciájú aranyifjúra emlékeztet. Ez a figura ugyan mit keres a brezsnyevi birodalom végein?
A rendezés a darab „műfajához” (lírai jelenetek) részben híven, filmszerűen, jelenetről jelenetre pereg. Az első felvonás különösen gyors és látványos, a forgószínpad a tágas lakásbelsőt pillanatok alatt fordítja át a gabonatáblára, ahol derékig érő, díszletbúzában gázolhat mindenki, miként Rákosi a plakátokon. Ugyanez a lakás a felvonás végén nyírfaligetbe fordítható, az erdőben a dadusnak sírt ás egy fiatal férfi, az öregasszony ide temeti önmagát. Ezt nem értem, miként azt sem, hogy miért nyír kopaszra Larina asszony három parasztot. Semmi sem utal arra ugyanis, hogy egy munkatábort felügyelő tábornok özvegye a ház úrnője. Elviselhetően kevés az ilyen ötlet, inkább az marad meg az emberben, hogy milyen bamba nihil telepszik rá a Tatjána születésnapjára érkező tömeg arcára, milyen ótvaros az ócska alkoholok mámorában csúcsosodó buli, s milyen tipikus az Olga–Anyegin flört miatt kipattant hajnali balhé. Triquet ezúttal szórakozott öreglegény, a figura most a helyén van.
Első helyen kellett volna említeni, hogy milyen pazar vokálissal kel életre Tatjána. Anna Samuil egyébként egy táskaírógépen írja meg levelét, s hogy áriája elején többoldalnyi szöveget rendezget, regényírói ambíciókra vall. A „hogyan is kezdjem el” felütés így csak részben vonatkozik a vallomás nehézségére, obligát írói kérdésnek is tűnik. Legalábbis így szokták ábrázolni az írót. Olga hangja is csodás, Jekatyerina Gubanova minden agronómus vágya. Lenszkij szép tenorjára is emlékezzünk, ki tudja, miben látjuk néhány év múlva. Ferruccio Furlanetto Greminje magáért való, nagy alakítás, és most Barenboim is igen jó.
Bizonyára James Levine is hallotta a salzburgi Anyegint, hiszen idén augusztusban a Tanglewoodi Fesztiválon Peter Matteit kérte fel Anyegin szerepére, hogy összetörje a bájos Renee Fleming szívét. Az sem lehetett rossz.

Csajkovszkij: Anyegin. Salzburgi Fesztivál 2007, Bécsi Filharmonikusok, vezényel: Daniel Barenboim. Rendező: Andrea Breth. Larina: Reneé Morloc, Tatjána: Anna Samuil, Olga: Jekatyerina Gubanova, Lenszkij: Joseph Kaiser, Anyegin: Peter Mattei, Gremin: Ferruccio Furlanetto, Triquet: Ryland Davies. Deutsche Grammophon

Molnár Szabolcs (Medical Tribune)