hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Tárgyalnak a tárcával a traumatológusok

Őszig adtak időt a traumatológusok a kormánynak, hogy rendezze a szakma finanszírozását, értesült a Népszava.

Az egyre romló ellátási körülmények miatt hívta össze pénteken rendkívüli közgyűlését a Magyar Traumatológus Társaság (MTT). A zárt ülés után mindössze egy szűkszavú közleményt adtak ki miszerint a szükséges lépésekről teljes egyetértéssel határozatot fogadtak el. S egyben felhatalmazták a tárgyaló delegációjukat, hogy július harmadikán az egészségügyi államtitkár által kezdeményezett egyeztetésen  tárgyaljanak. Ezek eredményét a társaság szeptemberben egy újabb közgyűlésen értékeli, és akkor határoznának a további lépésekről is.

A Népszava úgy tudja: a traumatológusok jobb béreket, és a baleseti ellátások értékén történő finanszírozását kérik a kormányzattól. Az utóbbi a gyakorlatban azt jelentené, hogy a jelenlegi finanszírozást másfélszeresére kellene emelni. Most ugyanis a beavatkozások jó részénél a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) érkező díjak nem fedezik a műtétek valós költségeit. Az egyes beavatkozásokból más-más összeg hiányzik, ezért valamennyi eljárás díját újraszámoltatnák.

A lapnak egy traumatológus példaként a vállízületi műtétet említette, amely másfél millió forintba kerül, miközben az egészségbiztosító körülbelül egymilliót fizet érte. Csak a beavatkozáshoz szükséges implantátumért 700 ezer forintot kell fizetni. Az operáció ára, akkor lenne jól meghatározva, ha a teljes műtét költségéből csak 25 százalék lenne az implantátum.

(forrás: Népszava)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Korszerű orvosi diagnosztika és terápia

    A CURRENT Medical Diagnosis & Treatment 2015-ös kiadása több mint 1000 betegség és működési rendellenesség hiteles, tényeken...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...