hirdetés

Támogatják a cukorbeteg gyerekeket nevelő családokat

Magyarországon mintegy négyezer 1-es típusú diabétesszel élő gyerek van, a kormány igyekszik minden támogatást megadni a családjuknak, hogy teljes életet élhessenek, közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Debreceni Egyetemen (DE), a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság gyermekdiabétesz szekciója tudományos ülésének megnyitóján.

Novák Katalin azt mondta, az 1-es típusú diabétesz esetén a gyerekek anyagcseréje nem úgy működik, mint egészséges társaiké, de ha minden segítség a rendelkezésükre áll, ugyanúgy tanulhatnak, sportolhatnak, vállalhatnak részt a közösségi életben, mint a többiek. Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek számára 98 százalékos, a felnőtteknek 80 százalékos állami támogatással már Magyarországon is elérhetők a legkorszerűbb technikai eszközök, inzulinpumpák és a szöveti inzulin mérésére alkalmas szenzorok, jelezte. A támogatások között említette, hogy azokban a családokban, ahol indokolt, hogy az egyik szülő ideiglenesen otthon maradjon a cukorbeteg gyerekével, igénybe vehetik a gyerekek otthongondozási díját, miközben segítőket is képeznek, akik akár többletjuttatásért segítik az érintett gyerekeket az óvodákban, iskolákban vagy más közösségekben.

Ez évtől a közétkeztetésben is olyan szabályozást vezettek be, amely segíti ezeknek a gyerekeknek az ellátását, ezen túlmenően támogatják a táboroztatásukat akár diabéteszes táborokban, akár Erzsébet-táborokban. Az idén 2300 gyerek táboroztatásához nyújtottak segítséget, miközben a sportolási lehetőségeiket is támogatják.

Tavaly és az idén 100-100 millió forinttal segítették a cukorbeteg gyerekeket támogató civil szervezeteket, az országban működő diabéteszcentrumok pedig egymilliárd forintos támogatást kaptak, sorolta Novák Katalin. A legfontosabb célnak nevezte, hogy "az a közel négyezer család, ahol 1-es diabéteszes gyereket nevelnek Magyarországon, a mindennapokban érezhesse, hogy mögöttük állunk, hogy igyekszünk minden támogatást megadni az életükhöz".

A gyermekdiabétesz szekció háromnapos ülésén a résztvevők csaknem hatvan előadáson tekintik át és vitatják meg az időszerű szakmai kérdéseket.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...