hirdetés

Takács: Abszolút indifferens a kamara tagjainak száma! (Frissítve: kamarai reakció)

“Abszolút indifferens!” – jelentette ki Takács Péter államtitkár az atv.hu-nak nyilatkozva arról, hogy több mint 33 ezren léptek be a Magyar Orvosi Kamarába.

“Ezt szerintem nem kudarc meg siker dimenziójában kell értékelni, mi sosem ezt tettük. A kamara megszüntetése nem volt cél, úgyhogy ilyen szempontból ez abszolút indifferens” – nyilatkozta az atv.hu-nak Takács Péter egészségügyi államtitkár, amikor a Népjóléti Bizottság ülése után arról kérdezték: sikerként vagy kudarcként értékelik-e, hogy több mint 33 ezren beléptek a Magyar Orvosi Kamarába azok után, hogy megszüntették a kötelező kamarai tagságot. Azaz, kétharmadnyian léptek be, és közel 17 ezer orvos nem.

Arra, hogy mégis mit mutat ez a szám, Takács azzal reagált: azt, hogy az orvosok alapvetően elkötelezettek a kamara mint köztestület felé. “Nagyon sok olyan kollégát ismerek, aki ugyan a jelenlegi elnökség céljaival meg módszereivel nem ért egyet, de harminc éve kamarista, és visszalépett." Takács Péter azt is megjegyezte: elég sok felháborodott e-mailt kapott, mert volt, aki annyira nem értett egyet a mostani elnökséggel, hogy nem elégedett meg egy passzív be nem lépéssel, hanem elküldte, hogy nem szeretne belépni, és kapott egy köszönő e-mailt, hogy megerősítette a tagságát.

Arra a kérdésre, a létszám indokolja-e, hogy a jövőben komolyan vegye a kormányzat a Magyar Orvosi Kamara véleményét, illetve törvényjavaslatok, elképzelések kidolgozásakor konzultálnak-e velük, kijelentette: eddig is komolyan vették és eddig is konzultáltak. Sőt, ma délelőtt is olyan megbeszélésről érkezett, ahol ott ültek a kamara képviselői, "hiszen megígértem, hogy az alapellátás finanszírozására és annak áttekintésére egy állandó munkabizottságot hozok létre az államtitkárságon belül."

*

Frissítve: 2023. 04. 05.

A Magyar Orvosi Kamara 2023. április 2-a óta 33 911 regisztrált taggal rendelkezik, akik valamennyien a törvényi feltételeknek megfelelő nyilatkozatot adtak le, közli honlapján a szervezet. A nyilatkozatokat a Magyar Orvosi Kamara hitelesen feldolgozta, ezt a Belügyminisztérium, mint a kamara felügyeleti szerve, bármikor ellenőrizheti.

(forrás: ATV)

cimkék

Könyveink

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...