Szűrőbusszal, gyermekrajz-kiállítással, szeretetkerttel vár a pécsi orvoskar
A PTE Általános Orvostudományi Karára hozza „Társasjátszmák” című interaktív előadását dr. Piczkó Katalin március 25-én. Az orvosképző idén tavasszal ötéves Well-Being programjához kapcsolódóan ingyenes szűrőbusszal és gyermekrajz-kiállítással is készülnek a szervezők, melyek szintén elérhetőek a külsősöknek.
A pécsi orvosképző március 23-27. között egész hetes programsorozattal ünnepli a hallgatók, oktatók és munkatársak jóllétét támogató fél évtizedes programját a testi-lelki egészség, az egészséges étkezés, a sport és a fenntarthatóság témájához kapcsolódó előadásokkal, workshopokkal, termelői piaccal, különleges fotózással, segítő kutyákkal, finomságokkal és játékokkal. A programok zöme a kari közösségnek szól, de néhányat úgy terveztek meg a szervezők, hogy az egyetemváros polgárait is vendégül lássák.
Március 23-án, hétfőn 17 órakor "Tárd ki a szíved!" címmel gyermekrajz-kiállítás nyílik a PTE Általános Orvostudományi Kar dr. Rományi György aulájának galériáján. Az ünnepélyes megnyitón beszédet mond dr. Habon Tamás kardiológus, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára, valamint dr. Reglődi Dóra, a PTE Általános Orvostudományi Kar tudományos dékánhelyettese.
Március 25-én 18:30 órától, a hét kiemelt eseményeként dr. Piczkó Katalin pszichiáter, coach „Szeretetkert – Társasjátszmák a munkában és otthon” című interaktív előadásán munkahelyi szituációk kelnek életre a dr. Romhányi György aulában. A résztvevők nem csupán szemlélői, hanem aktív feldolgozói is lehetnek a bemutatott helyzeteknek, közösen keresve a konstruktív kommunikáció és a hatékony megküzdés lehetőségeit. Az előadás ingyenes, ugyanakkor regisztrációhoz kötött, melyet ide kattintva tehetünk meg.
Március 26-án 9:00 és 17:00 óra között szűrőbuszos állapotfelméréssel, valamint szájüregi és melanomaszűréssel várják az érdeklődőket az új campus előtti területen. A program a Pécsi Orvostanhallgatók Egyesülete (POE) szervezésében valósul meg.
A részvétel regisztrációhoz kötött, az időpontfoglalás a Bookings felületén, az alábbi linken történik. A szervezők kérik, hogy legalább 15 perccel a lefoglalt időpontjuk előtt érkezzenek, vizsgálat előtt pedig keressék fel az új elméleti tömbben felállított regisztrációs pultot. A szűrővizsgálatokat csak 18 éven felüliek vehetik igénybe. A szervezők kérik, hogy a szűrésre érkezők TAJ-kártyájukat hozzák magukkal.























