Szuggesztió és placebohatás a klinikai gyakorlatban
A klinikai kommunikáció minősége nem csupán etikai kérdés, hanem a terápiás hatékonyságot és a népegészségügyi kiadásokat közvetlenül befolyásoló tényező, derül ki a Telex írásából.
Dobson Szabolcs gyógyszerész és Köteles Ferenc Gábor pszichológus szavai rávilágítanak, hogy a pozitív szuggesztió és a kontextuális hatások (placebo) élettani szinten is képesek támogatni a gyógyulást.
Egy rutinhereműtét utáni szövődmény esete rávilágít a negatív szuggesztió destruktív erejére. A páciens számára traumatikus élményt jelentett az ügyeletes orvos alaptalan, riogató kijelentése („búcsúzzon el a heréjétől”), amely évekig tartó bizalomvesztéshez és pszichés teherhez vezetett. Ezzel szemben a szakirodalom egyértelműen bizonyítja, hogy a magabiztos, támogató orvosi fellépés és a pozitív szuggesztió (pl. „ez a kezelés nagyon hatékony”) jelentősen mérsékli a fájdalmat, csökkenti a gyógyszerigényt és rövidíti a hospitalizációt.
Meglepő módon a pozitív üzenetek még az általános anesztézia állapotában is kifejthetik hatásukat. Egy 1986-os, epeúti műtéteket vizsgáló kutatás szerint az 55 év feletti betegek, akik altatás alatt fejhallgatón keresztül terápiás szuggesztiókat kaptak, szignifikánsan kevesebb időt töltöttek kórházban, és ritkábban voltak lázasak a posztoperatív szakaszban. Bár a tudatos észlelés leáll, a hangfeldolgozás implicit módon befolyásolhatja a műtét utáni eredményeket, ami felhívja a figyelmet a műtői kommunikáció felelősségére is.
A placebohatás nem hatóanyag nélküli kuruzslás, hanem a páciens elvárásai és a gyógyítás kontextusa által kiváltott valós biológiai válasz. A nyolcvanas évek óta ismert, hogy az idegrendszer és az immunrendszer kétirányú kapcsolatban áll. A pozitív lelkiállapot és a gyógyulásba vetett hit az idegrendszeren keresztül serkenti az immunválaszt (pl. fehérvérsejtszám növekedése). Míg a beteg elől eltitkolt placebo etikai aggályokat vet fel, a „nyílt placebo” (amikor a beteg tudja, hogy hatóanyag nélküli szert kap) is képes javulást indukálni a tanult minták és elvárások révén. A legmodernebb elmélet szerint az agyunk elvárásalapú: ha a beteg kompetensnek látja az orvost és értelmet tulajdonít a kezelésnek, a test „megtanulja” a gyógyulási mintát, és automatikusan kiváltja a választ.
A placebohatás nem egyformán érinti a pácienseket. Gyermekeknél és időseknél a hatás kifejezettebb. Gyermekeknél a prefrontális kéreg fejlődése, időseknél annak esetleges funkcióromlása fokozhatja a befolyásolhatóságot. Kiemelt jelentősége van a szülői attitűdnek is.
A placebo elsősorban a szubjektív állapotokra (fájdalom, depresszió, szorongás) hatékony. Fizikai betegségek (tumor, csonttörés) oki kezelésére nem alkalmas, de a szenvedés mérséklésében kiegészítő szerepe lehet.
A hatékony klinikai kommunikáció nem csupán „kedvesség”, hanem népegészségügyi és gazdasági kérdés: a gyorsabb felépülés milliárdos megtakarítást jelenthet az ellátórendszernek. A szakemberek hangsúlyozzák: a cél nem az irreális elvárások keltése, hanem az empatikus, szakszerű tájékoztatás és a beteg gyógyulásba vetett hitének (mint „reménynek mint terméknek”) a támogatása. Az orvos-beteg találkozás során a biokémiai hatásmód és a hit ideális esetben egymást erősítő tényezők.
