Szobrot avattak Méhes Károly professzor tiszteletére
Ünnepélyes keretek között avatták fel dr. Méhes Károly, a magyar gyermekgyógyászat és orvosi genetika meghatározó alakjának szobrát a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika előkertjében.
Dr. Méhes Károly (1936-2007) a Pécsi Orvostudományi Egyetem, majd a Pécsi Tudományegyetem kiemelkedő professzora, valamint a gyermekgyógyászati klinika igazgatója volt. Munkásságában a veleszületett rendellenességek korai felismerésével és a klinikai genetikával foglalkozott. Tudományos munkássága elismeréseként 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd 1995-ben rendes tagjává választották. Számos más hazai és nemzetközi elismerést is kapott, többek között 1998-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki, írja az egyetem honlapja.
Az emlékszobor létrehozásának gondolatával dr. Masszi György kardiológus főorvos kereste meg a PTE Gyermekgyógyászati Klinika vezetését, majd a klinika és az Orvosi Genetikai Intézet volt és jelenlegi vezetőiből és munkatársaiból álló ad hoc testület az Általános Orvostudományi Kar vezetéséhez fordult a szobor felállításának javaslatával. Az alkotás a PTE Általános Orvostudományi Kar anyagi támogatásával jött létre.
A szobor leleplezésénél dr. Nyitrai Miklós, a kar dékánja kiemelte, a megemlékezés mögött széleskörű összefogás állt: együttműködött a városvezetés, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara, Klinikai Központja, valamint Művészeti Kara is. Beszélt arról is, hogy a szobor nemcsak az egyetemi közösségnek fontos, hanem a pécsi lakosoknak és a városba érkezőknek is emlékeztetőül szolgál arra, hogy milyen jelentős tudományos és emberi példaképek kötődnek Pécshez.























