hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Szívügyünk a diabétesz

Diabétesz-tudatosság növelő kampány indul, amelynek célja, hogy a betegek is aktívan részt vegyenek állapotuk önmenedzselésében.

Szívügyünk a diabétesz! címmel országos kampányt indít a Boehringer Ingelheim gyógyszergyár magyarországi leányvállalata, a Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Életmód Orvostani Társaság. A kampány célja, hogy a szakemberek a megfelelő ismeretek birtokában éljenek a korszerű terápiás lehetőségekkel, a betegek pedig aktívan vegyenek részt betegségük, állapotuk önmenedzselésében.

Aki cukorbeteg, a szívére is figyeljen!

A 2-es típusú cukorbetegség nem pusztán a cukoranyagcsere zavara, hanem komplex, az egész szervetetet érintő elváltozás, ami rontja a betegek életkilátását. A cukorbetegség miatti életév veszteség átlagosan 6-7 év is lehet, leginkább szív-érrendszeri halálokok miatt.

A magas vércukorszint a szív koszorúereit is károsítja, a kisebb erek elzáródhatnak. Az oxigénhiányos szívizom könnyebben sérül, emiatt nagyobb a szívelégtelenség kialakulásának kockázata.1 Magyarországon a lakosság mintegy 10%-a él cukorbetegséggel, és ugyancsak hazai adat az, hogy az összhalálozás 54%-ának oka szív- és érrendszeri betegség2.

A cukorbetegség késői szövődményeit kis- és nagyér-szövődményekre lehet felosztani. A kisér-szövődmények a szemet, a vesét és az idegrendszert, míg a nagyér-szövődmények elsősorban az alsó végtagi ütőereket, a szív koszorúereit és az agyi ereket érinthetik. A cukorbetegeket fenyegető egyik leggyakoribb következmény a látás romlása, vagy akár teljes elvesztése. A végtagokat érintő érkárosodás miatt évi több ezer amputációra kerül sor Magyarországon, amelyek nagy többsége elkerülhető lenne.

Olyan következményekről beszélünk, amelyek nagy része megelőzhető, vagy a cukorbetegség időben történő felismerésével és megfelelő kezelésével jelentősen enyhíthető – mondta prof. dr. Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke. – A korszerű gyógyszeres kezelésben – a vércukorszint csökkentésén túl –, kiemelt hangsúlyt kap a keringési rizikófaktorok kezelése. Az újabb vércukorcsökkentő gyógyszerek a szív- és érrendszeri rizikótényezőket is csökkentik, ezzel életévekben mérhető előnyt jelentenek a cukorbetegek számára.

Kórosan alacsony vércukorszint – a kezeléssel (f)okozott rizikó

A diabétesz kezelésére használt bizonyos gyógyszerek mellett kialakulhat hipoglikémia – kórosan alacsony vércukorszint. A hipoglikémia az esetek nagy részében tünetmentesen, vagy éjszaka jelentkezik, és akár életveszélyes állapotot is előidézhet.

A vércukorszint akkor tekinthető kórosan alacsonynak, ha 4,0 mmol/l alá kerül. Ha az érintett időben észleli a figyelmeztető tüneteket, egyszerű módszerekkel elejét tudja venni a súlyosabb következményeknek: gyorsan felszívódó szénhidrátot (pl. szőlőcukrot) kell fogyasztania.

A Szívügyünk a Diabétesz! kampány nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a betegek megismerjék az alacsony vércukorszint tüneteit, figyelmeztető jeleit, hogy tudják, mire kell figyelniük.

Az orvosképzésben is nagyobb fókuszt kap a tünetmentes hipoglikémia felismerése és a korábban beállított terápiák rendszeres felülvizsgálatának, kockázat alapú újraértékelésének fontossága.

Életmód orvoslással az életmóddal összefüggő betegségek ellen

A 2-es típusú diabétesz tipikusan az egészségtelen táplálkozással, mozgáshiánnyal összefüggő, főként életmódbetegség.

Az életmód orvostan a bizonyítékokon alapuló orvostudomány egyik ága, mely – az életmóddal összefüggő betegségek alap kiváltó okait megcélozva – átfogó életmódváltást (köztük táplálkozás, fizikai aktivitás, stressz-menedzsment, szociális támogatás és környezeti hatások befolyásolása) használ az életmóddal összefüggő betegségek megelőzésében, gyógyításában, a progresszió lassításában. Életmód terápiára a cukorbetegség minden formájában szükség van, ebben tudnak segítséget nyújtani a megfeleően képzett szakemberek.

A Szívügyünk a Diabétesz! kampány első része egy évig  tart.

Hiszünk abban, hogy igen sokat lehet tenni a cukorbetegséggel élők életminőségének javításáért, az életük meghosszabbításáért – mondta dr. Kasznár Zsolt, a Boehringer Ingelheim Magyarország hatósági kapcsolatok és kommunikációs igazgatója. – A betegek és a veszélyeztetett csoportok tájékoztatása mellett az is kiemelt célja kampányunknak, hogy az egészségügyi szakemberekhez is fontos ismereteket juttassunk el annak érdekében, hogy a cukorbetegséget más kórképekkel összefüggésben kezeljék, és az ezzel kapcsolatos, rendelkezésünkre álló elméleti ismereteket és terápiás lehetőségeket átültessék a klinikai gyakorlatba. Manapság jól beálított, korszerű terápiával jelentősen javítható a betegek életkilátása.”

Bár a világhálón rengeteg információ elérhető- a „cukorbetegség” keresésre a Google közel 1,5 millió találatot ad- a kampány szervezői fontosnak tartották saját honlap indítását. Itt a betegek hiteles, naprakész információkat találnak, fókuszáltan a kampány kiemelt témáira: hipoglikémia, szív-érrendszeri betegségek és életmód kezelés. A szakemberek szerint ezek azok a területek, ahol rövid idő alatt jelentős változást lehet elérni a 2-es típusú cukorbetegek kezelése terén.

1 https://diabetes.hu/cikkek/hypertonia/1103/sziv-es-errendszeri-betegsegek

2 https://diabetes.hu/cikkek/hypertonia/1701/a-magyar-lakossag-egeszsegi-allapota-a-statisztikai-adatok-tukreben

3 Magyar Diabetes Társaság On-line

4 Magyar Életmód Orvostani Társaság alapszabálya (emot.hu)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés