Szív–agy-kapcsolat: ritmuszavarok
A University of Rochester Medical Center kutatói genetikai kapcsolatot fedeztek fel egy szívritmuszavar, a hosszú QT szindróma és az epilepsziás rohamok megnövekedett kockázata között.
A Neurology című szaklap tanulmánya – Genetic biomarkers for the risk of seizures in long QT syndrome – szerint genetikai kapcsolat van a hosszú QT szindróma (LQTS), egy ritka szívritmuszavar, és az agyi görcsrohamok gyakorisága között. Mint David S. Auerbach és munkatársai írják, azok az LQTS-ben szenvedő emberek, akik egyben epilepsziás rohamokat is átélnek, nagyobb eséllyel halnak meg hirtelen szívhalálban.
Az American Academy of Neurology folyóiratában megjelent vizsgálat eredménye szerint egyértelmű az összefüggés az LQTS-betegek agyi és szívproblémái között. Azon a betegek esetén, akik LQTS-re hajlamosító genetikai mutációt hordoznak, háromszor nagyobb az esélye, hogy már éltek át epilepsziás görcsrohamot, mint a mutációt nem hordozó családtagok esetében. Érdekes módon, nyilatkozták a kutatók, azon LQTS-betegek esetében, akik kórtörténetében szerepel epilepsziás roham, a kardiális tünetek súlyosabbak.
Mint a tanulmány vezető szerzője kifejti, úgy tűnik, hogy az LQTS-re jellemző kardiális aritmia legerősebb prediktora az epilepsziás roham-státusz. Azon LQTS-betegek 20%-a, aki korábban már éltek át epilepsziás görcsrohamot, már legalább egy letális kardiális aritmiás eseményt is túlélt.
A vizsgálatot végző neurológusok szerint eredményeik arra hívják fel a figyelmet, hogy az LQTS-betegekkel foglalkozó kardiológusoknak arra is oda kell figyelniük, hogy mi történik pácienseik agyában, és nem csak egyetlen szervre kell fókuszálniuk.
Korábbi munkája során Auerbach azt vizsgálta, hogy hogyan működik a szív–agy-kapcsolat az epilepszia egy súlyos, öröklődő formájában, és ennek során kimutatta, hogy epilepsziások esetében a hirtelen, megmagyarázatlan okú halál hátterében sokszor valójában kardiális aritmia található. Jelen kutatása során korábbi munkája fordítottját kezdte tanulmányozni: van-e kapcsolat az öröklődő szívbetegség és az agyi problémák között. A kérdés megválaszolásához Auerbach és munkatársai a University of Rochester klinikai transzlációs tudományi intézete egyedülálló betegregiszterének adatait használták. A több mint 18.000 ember adatait tartalmazó regisztert 40 évvel ezelőtt Arthur Moss, a tanulmány utolsó szerzője alapította, és LQTS-betegek, valamint a betegségben érintett, és nem érintett családtagjaik egészségügyi információit tartalmazza; a nem érintett családtagok ideális kontrollként szolgálnak, magyarázza Auerbach, hiszen elméletben az LQTS-t okozó mutáció kivételével megegyező genetikai háttérrel rendelkeznek.
A regiszterben jelentett epilepsziás roham diagnózisok helyességének ellenőrzése érdekében (azaz annak kizárása érdekében, hogy a rohamot valójában kardiális aritmia eredményezte) a kutatók megvizsgálták, milyen hatással bírtak az LQTS-betegeknek gyakorta felírt béta-blokkolók az adott betegekre. Az eredmények szerint a béta-blokkolók hatékonyan csökkentették a páciensek aritmiáit, azonban nem csökkentették az epilepsziás görcsrohamok számát, vagyis az agyi görcsrohamok nem félrediagnosztizált kardiális események következményei voltak.
A vizsgálat révén az is kiderült, hogy az LQTS három különböző genetikai altípusával (LQTS1-3) jellemezhető betegek azonos szívritmusbeli eltéréseket produkálnak, azonban igen különböző körükben az agyi görcsroham prevalenciája: az LQTS1 és LQTS2 altípusú betegek esetében jóval magasabb az epilepsziás roham előfordulásának esélye, mint az LQTS3 altípusú betegek vagy a mutációval nem rendelkezők esetén; a legnagyobb kockázattal az LQTS2 alcsoportba tartozók bírnak.
Az LQTS-t okozó mutáció további vizsgálata arra is fényt derített, hogy annak specifikus elhelyezkedése nagyban befolyásolja a kardiális aritmia és az epilepszia kialakulásának esélyét. Ha a mutáció a gén egy bizonyos helyén található, az védelmet jelent a tünetek ellen, míg előfordulása ugyanazon gén egy másik helyén növeli a tünetek előfordulási esélyét.
A kutatók szerint annak jövőbeli megfejtése, hogy a különböző mutációk milyen reakcióutakat befolyásolnak, nemcsak az epilepsziás rohamok alapvető mechanizmusának megértéséhez vihetnek közelebb, de az LQTS kezelése során alkalmazható új terápiás célpontok felfedezését is eredményezhetik. Addig is egy dolog bizonyos: a kardiológusoknak nem csak LQTS-ben szenvedő betegeik szívére kell odafigyelniük.
