Szív Napja: figyelemfelhívás, megelőzés, szemléletformálás

Magyarországon évente több mint 60 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegségek következtében, ami minden második hazai halálesetet jelenti. Pedig tudatos életmóddal, rendszeres szűrővizsgálatokkal és a kockázati tényezők kezelésével ezeknek jelentős része megelőzhető lenne. Az Affidea Magyarország Szív Napja kezdeményezésének éppen ezért az a célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a megelőzés fontosságára.

Azért gyűltünk ma össze, mert hiszünk abban, hogy a megelőzés életeket menthet. Szeretnénk, ha az emberek nem félelemből vagy kényszerből, hanem tudatosságból fordulnának orvoshoz. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: a szív- és érrendszeri betegségek korai felismeréssel és életmódbeli változtatásokkal megelőzhetők – hangsúlyozta Garamvölgyi-Veréb Emese, operatív igazgató az Affidea Magyarországszakmai eseményén.

A túlzott életmódelvárások elrettentik az embereket

Bokori György, az Affidea kardiológus szakorvosa kiemelte: a legnagyobb kockázati tényezők közé tartozik a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a magas koleszterinszint, a dohányzás és a mozgáshiány. A 2022-es KSH adatok szerint Magyarországon a felnőtt lakosság közel 30 százaléka küzd magas vérnyomással (50 százalék kezeletlen), és minden második ember túlsúlyos. Az eddig felsorolt rizikótényezőkön felül a stressz és az elhízás is növelhetik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Sokan csak pszichoszomatikus tünetekkel fordulnak orvoshoz.

Az egészségesebb étkezés, a rendszeres sport, a káros szokások mellőzése és a stresszcsökkentés kulcsfontosságú a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében. Ugyanakkor nem érdemes túlzásba vinni az életmódváltást sem

A túlzott életmód-elvárások sokakat megbénítanak. Nem kell mindent megváltoztatni: már kisebb, személyre szabott lépések, mint a több mozgás vagy az étrend apró módosításai is sokat számítanak, ha hosszú távon fenntarthatók hangsúlyozta Bokori György.

A technológia is a segítségünkre lehet

Az otthoni mérések – például a vérnyomásmérők, vércukormérők és a mindennapi technológiai eszközök, mint az okosórák – rendkívül hasznosak a tudatos egészségkövetésben, hiszen értékes adatokat szolgáltatnak a diagnózis támogatásához – hangsúlyozta a kardiológus. – Megfelelően és kritikusan alkalmazva a mesterséges intelligencia és az online egészségügyi platformok is hasznos kiegészítői lehetnek a betegellátásnak, hiszen partneri helyzetbe hozhatják az orvost és a felkészülten érkező pácienst.

Bokori György szerint a páciensek jelentős része pszichoszomatikus panaszokkal érkezik: mellkasi nyomás, szapora szívverés, fáradtság. Ilyenkor sokszor inkább stressz áll a háttérben, nem szervi betegség. A tartós, rosszul kezelt stressz azonban évek alatt szervi problémává is válhat.

Ezért halogatják a magyarok a szűrést

Pető Dorina a Mélylevegő Projekt pszichológusa szerint a magyar társadalom jelentős része rosszul kezeli a mindennapi stresszt. A rövid távú megoldások – például a túlevés, az alkoholfogyasztás vagy a passzív szórakozás – helyett tudatos pihenésre, mozgásra és a szociális kapcsolatok ápolására lenne szükség. Hozzátette: a szűrések elkerülésében gyakran a félelem és a halogatás játszik szerepet. Sokan attól tartanak, hogy rossz hírt kapnak, ezért inkább nem mennek vizsgálatra, holott a korai felismerés életeket menthet. A segítségkérés még mindig stigmatizált, és sajnos generációról generációra öröklődik, hogy nem tanuljuk meg az egészséges megküzdési módokat a pszichés terheinkkel.

A nők esetében hirtelen nő a rizikó

A nőket a menopauzáig hormonális védelem óvja, de a változókor után hirtelen utolérik, sőt, sokszor meg is haladják a férfiak szív-érrendszeri kockázatait. Az ösztrogénszint csökkenésével meredeken emelkedik a görbe. Ráadásul a szociális szerepekből fakadó stressz is nagyobb teher rajtuk – mondja Bokori György.

A férfiak gyakran kifelé vezetik le a feszültséget, míg a nők hajlamosabbak az elfojtásra. Sokszor azt érzik, mindent el kell bírniuk – ez hosszú távon testi tünetekben csapódik le – tette hozzá Pető Dorina.

A SZÍVSN Országos Betegegyesület képviseletébenGesztes Ákos Gábor hangsúlyozta, hogy nagyon sok beteg túl későn fordul orvoshoz, mert elbagatellizálja a tüneteket. Gyakori, hogy a nők saját egészségüket háttérbe szorítják a család érdekében, és csak akkor mennek orvoshoz, amikor már komoly a baj. A betegszervezet célja, hogy betegtársi közösségen keresztül nyújtson hiteles támaszt és edukációt azoknak, akik érintettek.

Emberi történetek állnak a betegségek mögött

Az Affidea Félbehagyott művészet” jótékonysági kiállítása kortárs művészek alkotásain keresztül mutatja be a szívbetegségekhez kapcsolódó emberi történeteket. A kiállítás létrejöttét a Magyar Művészeti Akadémia és a Godot Intézet támogatta. Az alkotásokat a Nemzeti Sportügynökség jóvoltából a Duna Arénában mutatták be, majd jótékonysági értékesítésre bocsátják őket. A befolyt összeg a SZÍVSN Országos Betegegyesület munkáját segíti.

Emellett szeptember 29-én, a Szív Világnapján, Budapest ikonikus épületei – köztük a Müpa, a Bálna, a Duna Aréna és a Megyeri Híd – piros színben világítanak kiemelve, hogy a szív egészsége közös ügyünk.

Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen széles összefogás alakult ki. Csak közösen tudjuk elérni, hogy az emberek komolyan vegyék a megelőzést, és ne csak a betegség tüneteire reagáljanak. Az Affidea bízik abban, hogy a társadalmi szemléletformálás és az egyéni felelősségvállalás révén a következő években egyre kevesebb emberi életet veszítünk el olyan betegségek miatt, amelyek időben felismerve megelőzhetők lennének – tette hozzá az Affidea operatív igazgatója.

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....