hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Szigorúan ellenőrzött a vérrögoldó kezelés

Kezdeményezte a vérrögoldó kezelést a kiemelt COVID ellátó Centrumokban, mondta el a miniszter a közösségi médiában feltöltött videójában.

A miniszter ismertette: a COVID-19 megbetegedés okozta halálozás egyik oka a vér fokozott alvadékonysága. Az adatok azt is igazolják, hogy az érelzáródást okozó vérrögök feloldása, az ún. fibrinolízis képessége csökken a szervezetben és a folyamat játszódik le a halált vagy súlyos szövődményeket okozó tüdőembóliák nagy részében is – tette hozzá.

A tárcavezető közölte azt is: orvosaink a világon az elsők között  már a járvány első hullámában –, sikeresen kezdték meg a véralvadásgátló készítmények, különböző heparin származékok alkalmazását a vérrögképződés megelőzésére, illetve kivédésére.

Kásler Miklós hangsúlyozta: a kiemelt COVID ellátó Centrumokban, szigorúan ellenőrzött körülmények között kezdeményeztem, ezt a vérrögoldó kezelést. Ettől a kezeléstől azt várjuk, hogy a lélegeztetett betegek halálozása csökkenjen, a COVID fertőzés utáni keringési és légzési elégtelenséget pedig elkerüljük – tette hozzá.

(forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma, MTI-OS)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés